rettentő belegondolni, hogy az én életemben is volt jó pár olyan esztendő, hogy hazug szexussal, az érzélmeim eltitkolásával kellett léteznem és csak ismételtem azt, amiben annyi felmenőm szenvedett. Egyáltalán az, hogy volt egy olyan nap is, hogy annak, akit szerettem, nem mesélhettem el, ha például egy másik férfiről álmodtam. S valami zűrös, világi-vallási megállapodás miatt kénytelen voltam a másikat annyira lenézni, hogy azt feltételezzem róla, hogy nem bírja el érzéseim sokszerűségét.
Rettentő belegondolni, hogy egy évszázadokon óta az őszinte szexust, a szabad szólásjogot, a párkapcsolati transzparenciát megvető és letagadó felmenői ág első olyan tagja vagyok, aki egy személyben hátat fordított annak, amit látott, hallott. Hátat fordított az elhallgatásnak, az udvarias, polgári egymás mellett élésnek, ahol a megcsalás, a hazudozás az élet természetes része volt.
A maradék élő felmenőim emiatt a mai napig megvetnek, és valami istenverte “monogámiát” éltetnek – ami nem tagadok, időről-időre létezik, de amire nem szabadna életet építeni, mert 99,9%-ban beszakad – aminek szabályait százszorosan megszegték már, és ahelyett, hogy szembenéznének magukkal, inkább rajtam sajnálkoznak, hogy micsoda fertőben élek a szabad szerelmű házasságomban.
Szegény anyám volt az első, aki – mert hozzám hasonlóan valami “forradalmi” vér csörgedezett az ereiben -megpróbált e látszatrend birodalmából kitörni, ám azon kívül, hogy mindent tagadott, feldúlt és kifigurázott, új mintákat, igeneket nem hozott létre. Aztán egyszer csak, nagyjából ilyentájt, mint ahány éves én most vagyok, feladta, és Kassák helyett Blikket vett elő..
De szegény anyám iszonyatos egyedül volt, és ezt a harcot nem lehet egymagunk megvívni.
Anya
Nekem is csak azért megy, mert van mellettem egy férfi, aki útközben Férfivé lett, és tudott követni engem. Igen, harmincegy évesen én javasoltam, hogy változtassuk meg az együttélés szabályait, különben tudtam, meg fogjuk gyűlölni egymást, mert hazudnunk kell. Kilenc évig bírtam, amikor is feladtam és szólnom kellett, mert egyszerűen lehetetlennek tartottam azt, hogy soha többé ne érintsek meg másik férfit, hisz ha ezt megteszem, vagy rögtön válunk, vagy simán csak elkárhozok, mert sértem az “isteni” parancsolatot, ja mert az illető szerelmemnek is társa volt. Jajnekem, még egy ilyen mesét is elhittem.
A szexus világhatalom, az életünket mozgató legnagyobb erő, amit, ha elfojtunk, ha nem kezelünk megfelelő helyén agresszióvá, erőszakká válik. A megfelelő hely pedig nem más, mint a szerelem kísérőjelenségeként tekinteni rá, mely azért jelent meg e látszatvilágban, hogy általa elbírjuk a valóság felcsillanását az anyagban, ami a szerelem.
Nem túlzok és most már beleállok, itt minden, de minden háború, inkvizíció, keresztes hadjárat, munkatábor mélyén az azok kitalálóiban munkálkodó fel nem tárt, nem kiszabadított és megszelídített szexus áll.
Nem tudok hátra tett kézzel ülni, s végignézni, ahogy a sosem kibontott, isteni rangjára nem visszaemelt szexus okozta emberi gonoszság és agresszió a szemem láttára pusztítja el a Földet. A magam részéről irdatlan hadjáratban vagyok. Ám számomra egyetlen olyan tájegység létezik, ahol lángra lobbanthatom a forradalmamat, és ez én vagyok.
Erről szól minden írás és festmény.
Sophie Scholl százéves, 2021, 85*85cm