Nem is tudjuk, milyen rettentő károkat okoz rajtunk ez a magát gyógyítónak és üdvöt hozónak tettető spirituális hálózatlánc, aminek legnagyobb gaztette, hogy egy jövő-menő személy számára ígér fejlődést, és nem kevesebbet, mint megszabadulást is.
Óriási botrány az, amit elkövet, hogy az ént ülteti a trónra, aki képes lelökni onnan akár istent is, hogy az ő kiterápiázott, letisztított lénye irányítsa ezt a gyalázatos-szépséges kócerájt.
Ennek okán lassan szuperénné fejlődött, egyes szerepeiket professzionálisan elhazudó egyedek teremnek itt köztünk, és bizony az ő áldozatukká válunk, ha nem figyelünk eléggé..
Az idén többször így jártam, és ki tudja, még milyen sokáig nyögöm a naivitásom, a magamból való kiindulásom következményeit.
Igen, ebből az ingatag, túlérzékeny, a jelenségekre, mint egy nád reagáló lényként elsőre tényleg lenyűgözőnek tűnik valaki, aki stabilitást tettet. De elfelejtem, hogy szimpla félműveltségből, kellő intelligenciahiányból egyszerűen csak meghallott valami tant, és azt, mint egy gúnyát magára vette, és azzal elkápráztatott.
Aztán amikor hónapok múlva vártam, hogy a megjátszott szerep elvégezze a megígért munkát, és dühömben rápirítottam, na jó, leordibáltam róla a tetőt, egyből behúzta fülét-farkát, és menekülőre fogta, mert kiderült, hogy az udvarias, mindenhez értő szerep mögött egy valójában az irányt sem ismerő, bizonytalan kisfiú ül, akinek a kritikára egyetlen élhető válasza az, hogy toxikusként címkéz és kiszáll a játékból.
Pedig ezen a platformon, mikor az első éles harc után egymással szemben meztelenül állunk, és végre elfelejtettük, mit hazudott útközben az akármelyik megváltást ígérő életmód tanácsadó, lehetne elkezdeni beszélgetni felnőttként.
A felnövés egyik ismerve a konfliktusokba való beleállás és a minket ért kritikák megköszönése, mert senki nem tud rajtunk “nagyobbat fejleszteni”, mint aki leordítja rólunk az öntelt ént, aki erőnek erejével valótlan szerepeinkre tör.
Sajnos nekem van egy ilyen jellegem, de csakis azért, mert magammal sem bánok kedvesebben. Mert a minden illúzió és megszerezhető mez mögötti valódinál nem lehet kevesebb a cél, és ahhoz pedig egy ilyen rettentően sötét, valótlanságokat körénk hazudó korból csak a harcon keresztül vezet az út. Ezek mára már olyan rétegek, melyeket nem lehet szép szóval lesimogatni a másikról.
A Mester kegyelme is abban nyilatkozik meg igazán, ha felemeli a hangját, legyen ez az énnek bármily elviselhetetlen is.
Az meg, hogy nincs szükségem Mesterre, az öntelt, önmaga trónját építő személy gyalázata. Van valami az életben, amit valódi útmutatás nélkül nem lehet megoldani.
