Eredendő, természetes állapotunkban létezik bennünk egy érzékszerv, mely különbséget képes tenni talmi és valódi között. Talmi alatt azt értem, amit egy gép készített, illetve amit az ember önmaga takargatására, haszonszerzésre, sikerkovácsolásra, hírnévszerzésre hoz létre. A valódi pedig egyszerűen nem más, mint a kihangosított ima testet öltése, amit alkotásként vállalok a világ előtt is, mert nem teszek különbséget világ és isten között.
Eredendő, önmagunkkal még szoros együttműködésben élő korunkban a különbségtétel nem volt kérdés, és úgy hiszem, ez a képességünk akkor marad velünk az élet akadálypályáján, ha őszinte a vágyunk a végső igazság megvalósítására. Ez a vágy az, ami egyértelműen diszkriminál bennünk. És még mielőtt felbukkanna egy gondolatunk egyes jelenségek címkézése okán, már jelzi, hogy amit érzünk, tapasztalunk, az melyik kategóriába tartozik.
Az, hogy nagyon nagy bajban van a világ, azt az mutatja, mi minden talmiért képes ma rajongani össznépi társadalmunk. Engem egy ideje nem is azok keserítenek el, akik talmit árulnak (legyen ez művészet, spiritualitás, színház, mozi, szórakoztatóipar, nyaralás..) hanem az a széles, szürke tömeg, mely az ő kiszolgáló személyzetük.
Bennem – sajnos – rettentő intenzíven működik ez a megkülönböztető képesség, a szuperérzékenység sajnos hiper fajtájának 20%-a vagyok. Sajnos, mert bizony, ha képes lennék több talmit tolerálni, akár el is vegetálgatnék, jógázgathatnék, meditálgathatnék, festegethetnék ebben a világban, sőt akkor szerint én is mernék olyan pimaszul öntelt lenni, hogy összevissza tanácsokat adnék azstrológia, lélekgyógyászat stb címen a világnak.. Akkor nem rohannék ki pánikszerűen kiállításokról, ahol a díszes közönség tapsolja a királyt, aki meztelen, és akkor nem szenvednék amiatt, hogy egyre kevesebb olyan ember van mellettem, aki hasonló érzékszervvel bír. A fenébe is,akkor „normális ember” lennék, aki számára nem lenne önmagában kín ez a lét.
De amíg egy hozzám hasonló is jelen van ebben a világban, még elviselhető ez az egész, de ahogy körülnézek a baráti körömben, rémesen fogyunk..Rémesen satnyul a megkülönböztető képesség, látom ezt pl onnan is,milyen ócska filmeknek tudnak itt páran örülni, melyeket, ahogy Földényi F. írta – noha színesek, szagosak, romantikusak – de csak hatást váltanak ki, nem pedig megrendítenek.
Marc Chagall a megrendülés alkotója volt, az emberiség szerencséje, hogy az egyik legsötétebb évszázadban festészetével végigtanúskodta az évtizedeket, ott állt a legszörnyűbb kataklizmák mellett, és egyetlen napra sem szűnt meg róluk benső istenének festeni. Soha nem keresett izmust, nem akarta széjjel törni a látványt, egy napig sem kereste magát, mert az, aki ő volt, az sosem veszett el, azzal mindig a legközelebbi kapcsolatban állt.
Képei manifesztálódott imák. Nagyszerűsége tényleg az volt, hogy nem tett különbséget a támasz nélküli, mindent átragyogó önvaló és az abból felbukkanó világ között, így amikor hozzád szólt, benned is egy álruhás istent látott.
Az, hogy ebből az alapállásból festmények születettek, a mi szerencsénk. Ezek a művek beengednek abba a benső szentélybe, ahol Marc a számára legdrágább kincshez szólt, és aki egy életen át a kedvese maradt.
Ezért van az, hogy amikor a Gerhard Richter-féle számítógéppel összeeszkábált kölni dómos pixelszerű üvegablakai után megpillantom Chagall színes ablakait, egyből a könnyek fojtogatnak. E témában itt írtam: https://somogyireka.com/gerhard-richter-es-marc-chagall-uvegablakai-peldak-a-hatas-es-a-megrendules-kozotti-kulonbsegre/
lyenkor, még mielőtt eszmélnék, bekapcsol bennem az a bizonyos a valódit a talmitól megkülönböztető érzékszerv, pedig egy maroknyi telefon monitorán keresztül érkezek a mainzi templomba. De az az „energia”, az a szándék, melyet Chagall beleimádkozott az egyes bibliai történeteket ábrázoló műveibe, az téren és időn túl lakozik,és egy ilyen kis telefon is képes közvetíteni.
És az az érzékszervem – sajnos – a legváratlanabb helyzetekben is bekapcsol, egyes előadások közepén, melyeket, lehet húsz éven át imádtam, aztán egyszer csak és mégis.. Sajnos azért, mert rettentően fogy a Földön az igazi, és az is, ami tegnap még az volt, az mára megváltozhat, és ezt jelzi ez a fránya érzékszervem.
De most megvan a következő utáni úticélom, Mainzba, és ott tudom, nem fogok csalódni, ott Marc vár, téren és időn túl.