((Lucas Cranach festménye nyomán))
A szellemében lealjasodott ember a bűnös amiatt, hogy ezt az egyszer volt, hol nem volt gyönyörűséges és teljességünket feltáró (tükör)képet rosszul értelmezte, hogy Ádám és Éva alakját vizsgálva egy isteni pózban tetszelgő, de világi rend törvényt írt fölénk, és hatalma miatt lehazudta a csillagos eget.
A paradicsomi pár – noha az érzékszerveink számára kettőként jelenik meg, hisz testben élve csak ekképpen tudjuk felfogni a világmindenséget – az EGY jelképe. Évatestben élve Ádám nem kívül van, és Ádámtestben élve Éva sem kívül van. Ehhez képest körénk mesélték a ketté törtség mítoszát, aminek következtében kétségbeesetten és hiába a párjainkat keressük egy életen át.
Pedig itt mindenki csak önmagának a párja, és egy ponton túl mind egyedül maradunk a szerelemmel is.
Ádámévaságunk életünk egyetlen nyilvánvaló ténye, hozzá képest még az is kétséges, hogy tényleg meghalunk-e.
A poliamoria pedig az új világ eszménye, az önmagukra ismert Ádámévák birodalma.