Nálam az egész év advent, folyamatos, megfeszült várakozás arra, ami sosem jön el, de ezt a kötetet stílszerűen mégis a naptári, adventi időszakban olvastam.
Benedikt, az egyszerű hegyi pásztor és két hűséges társa, a kutya és a kos, évről évre, telente útra kelnek, hogy a hegyekben maradt, a nyájakból elkóborolt birkákat megmentsék. Mert Benedikt pontosan tudja, addig, míg csak egy is sínylődik, nem lehet nyugalmunk, össze vagyunk kötve, és a másik szenvedése a mienk is.
Igen, így képzelték el az embert eredetileg, ezzel a fajta együttérzéssel, a közös alapzat érzékélésével, és azzal a kötelességtudattal, hogy senkit se hagyjunk magára.
((Természetesen ezt a témát mindenki a maga lehetőségei szerint mérlegelje, értelmezze jelképesen, tehát nem az egész Földet kell megmenteni, hanem azokat, akikkel a sorsunk mélyebben összekötött, Benedikt esetében ezek a birkák. Esetünkben meg sokszor azok is, akik a legtöbbet vétettek ellenünk. Mert ők szenvednek valójában a legjobban.Minden emberi gaztett mögött félelem, bizonytalanság, téves önismeret áll..
De a regény ilyen messze nem megy, ám, mint jó szöveg gondolkodásra késztet, és ezáltal messze kinyúlik az adott tartalomból.))
A kötet tanácsa még, hogy sose indulj egyedül ilyen veszélyes útra, legnagyobb értékeid az életben a barátaid. Kösd hozzájuk magadat, és velük indulj, mert egyedül elvészel a hózivatarban.
Ám szomorú, de ez a kötet sem tud felmutatni egyetlen egy emberi társat sem, de legalább jelzi azt a mélységes elmagányosodást, amiben – noha el nem férünk a Földön – szenvedünk. Mégis, mint egy vázlatrajzon – az ember állat kapcsolaton keresztül -bemutatja, miképpen képzelték el a barátságot, egy egyszer volt hol nem volt nem is volt pillanatban.
A kötet szerint legjobb barátunk esetében – amely itt nyomatékosítom, egy állat – nem csak annak életéről, de haláláról is nekünk kell rendelkeznünk. Tudásunk és lelkiismeretünk szerint.. „Bizonyos értelemben minden jószág áldozati állat. De nem áldozat-e az egész élet, ha helyesen éljük?(..) És hogy az az élet, amely nem áldozat, méltatlan és pusztuláshoz vezet”
És noha tudom, mindez az ember állat kapcsolatra van ráfestve, én mégis rávetítem az emberi kapcsolataimra, mert tudom, a nekem legfontosabbak halála is “valahol rám van bízva”..(de ez egyelőre meghalad engem is)