Leültem megnézni az elmúlt heteket. Napok óta egyedül vagyok, elutaztam, van időm most bőven rá. Köszönöm!
Az élet anya nélkül, eddig csak hallottam róla, most itt érzem a bőrömön. Beszélni kell róla, vagy legalábbis festeni. Beszélni, alkotni arról, amihez oly kevés szavunk van, amit rossz esetben egy életen át hárítunk. Én nem vagyok rossz esetben, nem én. Gyönyörű az én esetem..
Azután, hogy ma reggel befezejeztem a temetési gyászebeszédet, gondoltam, akkor folytatom a készülő, harmadik könyvemet. Ám ahogy a 2016-os képekhez értem döbbenve nézem, hogy január óta már anyámnak, anyámról festek csak.
Innentől általános alanyban, hisz mindannyiunk története ez, amíg az élet fennáll mélységes hatással vagyunk egymásra.
1.kép
Már január elején megváltotta az egy útra szóló jegyét, visszaút nélkül. Megsokszorozza magát, így emeli fel sok kezét a magasba, akár a fehér zászlót is kitűzhette volna. “Megadom magam, nincs tovább akaratom. Legyen, ahogy lennie kell, csak bírjam ki. Félek.”
2.kép
Enyhe kis pihenő jön tűzmeleg, téli szobában. Odafordul magához, tükörbe néz, és akit lát, azt nagyon szereti. Csukva a szeme, nem testi formáiban gyönyörködik, nem ám. Amit lát azt viszont csókolni érdemes, abba beleveszni gyönyörű. Nem, nem hiú, nem nárcisz. Szerelmes lett valamibe, aminek formáját szem sosem láthatja.
..és közben azért még tevékeny, elültette a babokat. Égig érő paszulyra gyúr, nem aprózza el. Szobájába már csak önmaga térhet be. Páternoszter folytassa csak fel és alá táncát, őt már nem érinti ez.
3.kép
A pihenés után újra mozgás, de még milyen. Anyalánya az ideákban, mint hullám az ócenból bukkan fel. Nem dől be a különösforma tajtéknak, mert tudja a lényege csak a víz.
Anyalánya eljön hát, hogy megszelídítse a szilaj lovakat, kik az életben vágtáznak szűntelen. Gyere, paci, elég volt az előadásból, épp itt az ideje annak, hogy elcsendesedj!
És a cirkusz megadta magát. Fehér zászló leng a csúcsokon.
4.kép
Innentől nincs visszaút. Egyedül maradt. Mint hajó lebeg, de még le van horgonyozva. Szorítja magához az élet még. Pedig már menne, önmaga lámpása már. Világítótoronnyal vakítja el maga előtt az utat. Angyal megjött, hívogat. Ha az én valós, az angyal is az. Ha az én nem valós, csak ugyanúgy a diafilm része, miként megszülető és meghaló én, akkor az angyal.. Ki-ki válassza a neki tetszőt.
5.kép
Felépült híd, mely az ismertből az abszolút ismeretlenbe vezet. Nem lehetett róla idő előtt letérni, csak itt a végén lehet leülni már.
A híd alatt partra vetett csónakok vergődtek tavaszi réteken. Utolsó hét: ez a víz nélküli, kiszáradt medrű kínkeserves csónakázás. Még egy időben a béke és a szenvedés
És a remény az itt maradottaknak, hogy ugyan mi csak az akváriumot látjuk, de ő talán már abban a tengert is.
