Marina Abramović és Ulay szerelmének tragédiája tökéletesen ábrázolja az emberiség jelenkori helyzetét. A szerelem mai állapota – hogy romantikus érzéssé zsugorították, hormonoktól függő, lila köddé aljasították, párkapcsolatba, házasságba zárták, és isten nevében törvényeket hazudtak fölé – a nagy időóra most zajló, utolsó szörnyűséges másodperceinek korképe. A kettétörtség, a férfi és nő kibékíthetetlen ellenpárjainak végső diadala valódi énünk felett.
Ami Marina Abramovićnak nem sikerült, nekünk még sikerülhet
Hugo Simberg A sérült angyal (1903)
A tizenkét évig egymást kísérő, a másikról az utolsó jelmezt is letépő pár a szerelem utolsó abbéli reménye volt, hogy rajtuk keresztül fel tudja tárni eredendő tervét, ami az egyetlen recept a végső önátadáshoz a másik emberen keresztül az isteninek. Marina és Ulay példamutatóan meg is tett ezért mindent, az utolsó centig be is fizette azt, amit a szerelem kért, hogy az teljességgel megmutassa pompáját. Vagyis mégsem, mert a végén valamit csak megtartottak mindketten, a meztelen, ártatlan énjüket, azt a részt, amiről már azt hitték, nem átadható.
Imponderabilia, 1977
Kínai nagy fal performansz, a búcsú
Látva korunk állapotát megkértem a férfit, akit szeretek, tegyen velem egy lépést itt, ahol már nincsen út, itt, ahol már feladta a világ. Tizenöt perc felkészülési időt kért, majd becsukta a szemét, és a belefújta imáját shakuhatchijába, mellyel a japán főnixmadár, Ho-on előtt tiszteleg.
The artist is present (2010)
Azóta csak kapkodom a fejem, egy pillanat nyugalmam sincs, mert a hatalmas madár megállíthatatlanul szálldos a szakadék felett, melyet Marina és Ulay szerelme sem tudott áthidalni, mely látvánnyal nem tudok betelni. Mert mintha ez a madárröpte más lenne, mint bármelyik, amit eddig láttam, mintha ez nyomot hagyna, hidat építene a levegőben.
