Egy éve meghalt az anyukám. Távozása után közvetlen pár napot egymagam töltöttem, hogy a vele való párbeszédem egyszer s mindenkorra az addig ismert formában lezárjam.
Anyu semmilyen kapaszkodót nem hagyott maga után, hirtelen és nagyon messzire ment. Vannak akik haláluk után is közel maradnak még egy kicsit, ám másoknak egyből nyoma vész. Anyu az utóbbiakhoz tartozott.
anya
Ám halála pillanatában annyit még sejtetett velem, hogy ne kérjek jelet tőle, hanem én menjek el hozzá abba a feketeségbe, ahová távozik, hadd ne kelljen visszajönnie már. Egy évig szót is fogadtam, aztán ahogy letelt a gyászév a búcsú véglegessége feloldódni látszott.
Tavaszló fennsíkon időztem, a tájban csak én, s bennem a táj, amikor egyszer csak elsuhant, átjárt, felkapott, felkavart.
Ő jött legelöl, s mögötte piros lámpák villogtak.
Tilos, tilos, tilos! Háromszor is tilos! Sőt, hogy el ne felejtsd, negyedszerre is. Még várj! Majd szólok, ha jöhetsz.
eredeti kép 85*85cm