Túl vagyunk a hindu Navaratri – a kilenc éj az istennővel – ünnep első harmadán, ahol a nyolckarú, harcos, a valótlanság démonait rólunk leszabdaló Durga istennő uralkodott.
Tegnappal átléptünk Laksmi istennő háromnapos szakaszába, aki már egy jóval lágyabb minőség, vele találkoztam tegnap délután, de az ő élménye még számomra is feldolgozás alatt.
Az első három napban volt elég időm megvizsgálni, mit is jelent számomra tényleg szeretni, mert ez a szablyát, kardot, bárdot a kezeiben tartó esszencia – aki benső világunk a hindu kultúrkörben felbukkanó egyik megnyilvánulása – bizony jól megszorongatott. Újra odarángatott életem eddigi egy férfi által átélt legintenzívebb szerelmi megtapasztalásához, ahol az önvaló Shaktiként felragyogó hatalmát színről színre láttam. És ismételten nyomatékosítatta velem, még ha a férfi, mint személy el is árulta, meg is gyalázta a szerelmünk, attól magát a szerelem kincsét nekem megmutatta, és innentől rajtam áll, hogy egy életen át azon szomorkodom, hogy ő megijedt és visszafutott az ismert mintáiba, ezen ajándék rettentő hőfokát érezve, vagy pedig azt ünneplem, hogy én ott, ahol ő miként szinte az egész világ menekülőre fogta, maradtam, és a szívem mélyére zártam szerelmünk.
E három nap ajándéka, hogy soha eddig nem látott pompájában ragyog bennem a szerelem, aligha bírok magammal, tegnap este az egyik meditációs esten legszívesebben hátára fektettem volna pár férfit, és égig érő örömben kényeztettem volna.
Az elmúlt két és fél év legdurvább szerelmi akadálypályái ellenére még határozottabban a szerelmet választva, mintha átszakadt volna bennem egy gát. És a saját ártatlanul dobogó kicsi szívem felé még közvetlenebb utat nyertem, mely szívecskére ebben az illékony, mulandó testben azért van ennyire szükségem, mert ő az én bejáratom minden ismert létezőn túlra.
![]()
Az egyre rettentőbb erejű és súlyú tudásom mellett az önvalóról, ami az önfelismerés egyik szárnya, a szerelem a szívemben lakó tüze a másik a szárnyam. Csak ők ketten együtt képesek a lehetetlenre, a semmi felé repíteni halandó lényem, éppen ezért tudok és szenvedélyesen szeretek egyszerre.
És ez nem egy elvont absztrakt ügy, hanem konkrét, hús-vér szolgálat, ahol ebben a robbanásszerű kiáradásban tegnap este már semmi másra nem vágytam, csak azt az egy-két gyönyörű férfit, akit az este épp elém sodort az élet csókoló imádatommal egészen önnön szakadékáig vigyek.
Persze látom, micsoda irdatlan vad és értelmezhetetlen erő ez, látom a meditáló pózba menekülő férfiak riadtságát, ahogy lehetett gyorsan el is szaladtak. Pedig olyan ártatlanul pislogtam, mint egy ötéves, de hiába..
Az egyik édes drága, északi óriási azért óvatosan rám mosolygott, és egy pillanatra köszöntötte bennem önnön shaktiját. Aztán az étteremben a vacsoránál már messzebb ült, ott már elkezdte visszaépíteni a bástyáit, mert tudom, naná, hogy tudom, ez a Durga által felszabadított Shakti az általam képviselt nyers formájában tényleg félelmetes. Naná, hogy tudom, vele élek, nekem nincs hova menekülnöm előle, a 2026-os Navaratri ünnepén egy életre igent mondtam neki.

És az is biztos, előbb vagy utóbb mindenki sorra fog kerülni, ez az igen mindenkire vár, e nyers erő senkit sem kímél.
Persze el lehet vele húzni a találkozást a halálig, de én már az életben túl akartam lenni ezen, mert nélküle csak időhúzás, vegetáció az élet.