Most napokat egy gurulós kocsit maga előtt toló lány mellett laktam, mindig előzékenyen előre engedtem, segítettem az ajtónál, átadtam neki a kedvenc helyem. De sosem szólítottam meg. Sajnos ilyenkor az ember ügyetlenül félrenéz, nem tudja, az illető szeretné-e valószínűleg ezredszerre is elmesélni, mi történt vele..
Mígnem egy közös együttlét alkalmakor a lány magától elmesélte a történetét, mely szerint tíz éve sétált az utcán, és hirtelen a semmiből afféle “istenélménye”, megvilágosodás-tapasztalata volt, és jó ideig az addig ismert énje helyét egy korábban sosem érzett gyönyörűség hatotta át.. Csak jóval később vette észre, hogy ezen a derült égből villámként őt szinte ketté vágó élmény nem csak a pszichéjében, de a testében is elváltozásokat okozott, s ha talán volt is korábban lappangó betegsége, azt nagyon nyomatékosan a felszínre hozta.
Mintha ez az isteni fény lerombolta volna az addig énként működő entitást róla, és annak helyén romokat hagyott. Szóval az én nem tűnt el teljesen, nem adta át a helyét egy az egyben istennek, hanem otthagyta az én törmelékeit.
Sajnos az efféle megvilágosodás-élmény nagyon gyakori, sokan számolnak be arról, hogy egy ilyen eset után soha többé nem tudták ugyanazt az életet folytatni, mint korábban. De általában ezek az elváltozások lelki eredetűek. Nálam is pontosan ugyanez történt, az engem ért húszéves kori megtapasztalás esetemben is egy romnyi énség érzést hagyott az egykori viszonylagosabb ép helyén. Ilyenkor kellene egy hasonló utat végigjárt tanító, útmutató mellénk, aki rámutat, hogy még ez a rommá lett én sem a valóság, ő is csak egy megtapasztalás.
Sophie Scholl az idén százéves és jövőre százegy lesz (2021, 84*84cm)
Rendkívül megrázó volt látni a nőt, aki saját benső rommá lett vidékeim külső tükre volt. És noha valahol neki sokkal nehezebb, hisz egy tologatható kocsihoz van láncolva, de mégis elnézőbb, sőt együttérző vele a világ. Az én bajom láthatatlan, és javarészt annyit kapok vigaszként, hogy ne kényeskedj, bírj, tűrj, erős vagy, élj..
Vagy éppen, mint szarra a legyek – elnézést- száll rám tízféle gyógymódot kínáló, vigaszt áruló némber, és sztereóban nyomja a fülembe, ő milyen terápiát használt, és mitől gyógyult meg. Dehogy gyógyult. Az a nagy helyzet, hogy még össze sem tört, éppen csak karcolások érték azt, aki hisz abban, hogy az isteni bárd ránk sújtó ereje gyógyítható.
Csak az, aki megrengetett minket, gyógyíthat is meg, ha véghez viszi rajtunk a teljes műveletet, és az utolsó , rommá lett tájunkról is lerántja az illúzió leplet. És ő a bennünk lakó isten.
Az egyedüli gyógyír az ő hatalmasságába vetett hit, gyönyörűségének imádata, és az a biztos tudás, hogy ő végső soron csak a valótlant rombolta le bennem. Jót akart, a legjobb jót. Ami lehet, nekem a legnehezebb.