Tréfát űzök magammal már lassan 42 esztendeje, annyi szóljon mentségemre, hogy tudok erre a tréfáról. Arról is van egy sejtésem, hogyan csíphetem el a velem tréfát űzőt.
Igen, megviccelt, elég jól. Elhitette velem, hogy megszülettem, most meg itt a közepiben azzal riogat, hogy majd meghalok, és útközben sorra végig kell néznem, míg a nekem legfontosabbbak itt hagynak. És soha többet nem hallom pontosan, mit szólnak hozzám. A zavarosban, a képzeletemben kell halásznom. Mert néha szükségem van még rájuk.
Bizony olykor belenyúlok a zavarosba, és elképzelem..Közben “tudom”, hogy itt minden csak víz, melyekből hullámok keltek életre.

Miért ölt testet a semmi? Csak. Ez rá a legjobb válasz, nem érdekelnek a teremtéstörténetek. A Biblia is ott kezdődik, hogy kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, ugye? De mi volt előtte? Mit csináljon az, akit az előtte érdekel, és nem a dajkamesék?

A mindennapjaim festéssel is töltöm, meg egyre többet írok, azonkívül mosok, takarítok, füvet nyírok, bevásárolok, gyereket nevelek, eljátsszom, hogy feleség vagyok, ha kell még azt is, hogy szerető, hadd legyen már szivárványos az élet még itt a közepén is, nemdebár.
Próbálom körbefesteni ezt a nagy vizet, amiből aztán hullámként felbukkant ez az én, éppen somogyiréka, de van neki többmilliárd neve. somogyiréka  sosem dőlt be egészen a nevének és formájának, már egészen kislányként is a nagy vizet imádta, s nem a belőle felbukkanó jelenségeket.

 

DSC02990
Most mégis dajkamesélek, mert a festészet az már csak az. Legyen annyi a mentségem, hogy mind a nagy vízről szólnak, amolyan rükverc teremtéstörténetek ezek.  A vízról, mely  lassan mindent magához ölel. Már eléggé elkezdte a munkát..

 

DSC09599

 

Éppen anyák napja közeleg. Kit is köszöntesek fel az idén? Temetőbe kijárok, de valahogy az az aktus ott nem elég, többet szeretnék nektek adni, magamból. Másom nincs. Vannak ötleteim, érzéseim, vágyaim. Ismertek. Én vagyok a ti furcsa-édes leányotok, mamaanyukám.

 

 

DSC02989

Egyszer volt, hol nem volt, nem is volt pillanat…Anya, mama és Réka (anyában Máté)

Az orgona most illatosan lila, a múlt héten úgy tűnt,  elveri az eső, szokatlan hűvös volt az április vége. Ekkor jutott eszembe, festek nektek orgonát, ami itt a képen nem hervad el. Anyut jól megtorpedózom vele, életében úgyis nehezen viselte el, ha szeretik. És míg ki itt, ki ott időt tölt, én festek, éppen valami szentséges ősanyát, fülbevalósat, ti esőben álltok, meg horgásztok mind jobban borít el minket a víz. Én már derékig benne, titeket még véd a “mennyország”.

 

DSC09706

 

De úgy tűnik, nincs az univerzumban egyetlen békés hely sem, az, hogy már nem éltek emberként sem óv meg semmitől Igazán.
Nem baj,(nem ám..) a képen még aprócska pihenőidő, és nyugalom. A víz is lassan emelekedik, az én lábam is leér. Csak érzem, hogy sürgős, irtó sürgős ez az élet, van itt valami, amit meg kell oldjak, míg élek, és nem remélek.

 

Most kész vagyok, legalábbis ezzel a képpel. Anyák napját ünneplek veletek. Találkozni csak a közös nevezőben lehet. Én benne állok, mama a horgát dobta bele, anya meg óvatosan, megszokszorozva önmagát beleugrott.
Ugye milyen finom, miért is kerestük a partokat?

Na, ma eddig tart az én mesém. Jó éjszakát, aztán jó ébredést végre!!

 

anyáknapja1 (1)

Save