(19500131-20160218)
Már hütőmágneses idézetként is kapható az a hatalmas mondat, amit Ramana Maharshi anyjának válaszolt, amikor könyörgött a fiának az Arunácsalánál, hogy „gyere haza”. Mégsem vagyok képes felfogni ezt a csodát.. mégis néha bedőlök a szabad akarat kiscsoportos mondókájának..Anyám halálának tizedik évfordulóján azonban emlékeztetem magam ismét.
„Ami el van rendelve, az megtörténik, bármennyire is próbáljuk megakadályozni.
Ami nincs elrendelve, az nem fog megtörténni, bármennyire is próbáljuk előidézni.
A legjobb tehát: csendben maradni.”
A nyugat hétvégi tanfolyamos, forró vízben, gyorsan oldódó spiritualitásának egyik vadhajtása a szabad akarat.
Miközben minden „valamire való” indiai bölcs egyáltalán e fogalmát sem ismerte, és itt van a kulcs. Hisz ők csak a isteni Önvaló létének valóságát tartották szem előtt, amiből a személy, mint káprázat felbukkan, s akinek minden mozgása, még az is, hogy felteszi a kérdést az eleve elrendelésről, elrendelt.
Ma, Anyám halálának tizedik évfordulóján újra nyomatékosítom magamban, ő sem tehetett volna semmit másképpen. És mostanra csak az maradt bennem, hogy bocsánatot kell kérjek tőle, hogy bántottam, mert azt hittem, annál az útkereszteződésnél fordulhatott volna jobbra.. Mint ahogy arról sem tehetett, hogy a felmenőink sorsvonalának megfordításában csupán annyi volt a szerepe, hogy fiatalon, szilajan felborította a konzervatív, álkeresztény falu konvencióit. Két szerelme volt egyszerre, javarészt fiúkkal barátkozott, fára mászott, csúzlizott, vad volt, szenvedélyesen más, mint a környezte. Színes ruhákban járt, szókimondó volt ott, ahol polgárian csöndben illett volna maradni. De mintha csak egy kézigránátot kapott volna a változtatáshoz, mely robbantás törmelékeit gyorsan el is takarították..
És az is eleve elrendelt volt, hogy a változtatásra tett javaslata nem volt több, mint a fennálló rend tagadása. És azért akart engem annyira világra hozni, és nyugodott meg a mészárszék-szülés ellenére is, mert végre megérkezett az, aki mindazt, amibe ő belekezdett, kiteljesíti.
Emlékszem, egyszer a legszebb pillanatában azt mondta, az élete csúcsosodott ki abban, hogy megszült, akkor végre hátra dőlhetett, mert a változásra hívó sorsfeladatát átadta nekem.
itt én vagyok a hasában
Mégis nagyon fájt átélni azt, hogy egyedül hagyott abban a küzdelemben, ami valamikor az övé is volt. Én ezt mindig úgy láttam, ő idejekorán feladta, és Kassák helyett elkezdett Blikket olvasni, és Mónika-show-t nézett azok után, hogy a naplóiban még hegeli, kanti eszmefuttatásai voltak.
Egyszerűen be kell lássam, nem tehetett másként, ő csak az indítója volt annak a folyamatnak, ami általam borulhat virágba a sorsom szerint, és mely feladatot átadok a fiamnak. (eleve retteget a gondolattól, hogy klasszikusan monogámul választ egy életre..nem, nem, ennél több esze, ereje van)
Aztán amikor ma tíz esztendeje végre félreállt az „ügyet” hátráltató lénye, és kilélegezte az utolsót, felfedte magát az Igazi Anyám. Azóta az Ő akaratától függ az életem. Ahova megy, odamegyek én is, és ő az Atya felé tart megállíthatatlanul. És amikor a keblére vesz, iszom a tejét, mert nélküle nem bírnám azt a hegymenetet, amit diktál.
De neki test nélkül már könnyebb.