Édes Anyukám! Szia!
Itt állok most előtted megnyugodva.
A halálod után pár napot egyedül tölthettem, de ezt biztos tudod is. Volt időm, terem, hogy csak rád figyeljek. A világ egyszerre volt jelen, mint teremtés előtti egy pontba sűrűsödött gyönyörűség, ám ugyanakkor érzékeltem a belőle felbukkanó jelenségeket is. Semmilyen kérdés nem gyötört, közelebb voltál mint valaha életedben.
De menjünk egy kicsit korábbra vissza.
Végtelen hosszú menet áll mögöttünk. 7 év betegség, mely alatt folyamatosan romlott az állapotod. Évekig tolókocsiban ültél. Azt hittük, sok időnk van még, így is lehet élni. Az ember hozzászokik ehhez is. Te voltál a biztos pont nekem a budakeszi házban, ahogy ott a konyhában ücsörögtél, és közben tavaszból nyár lett, majd ősz, és így tovább.
Aztán eljött a tavaly december 7-éje, és lesújtott rád az utolsó, az ötödik stroke, ezzel eltűnt a beszéd és a nyelésképességed is. De ilyen az ember, még így is remél, hogy a dolgok visszafordíthatóak. Nagyjából egy hónapja annak, hogy befordultál az abszolút Ismeretlen felé, mely létrehozza az ismertet, mégis Ismeretlen marad, és leírtad Apunak, mert beszélni már nem tudtál: Meg fogok halni.
Én rögvest másnap elkezdtem neked festeni. Hisz azt mondtad, mikor megszülettem odaadtad nekem az ihletet. Kérted, vigyem tovább, ami rád biztatott. Hát jó nagy pakkot kaptam..Mert nem akármilyen nő voltál te a magad forradalmi lényével, aki a fennálló rendet folyton tagadta. A művészet lehetett volna a mentsvárad, évekig festettél és írtál, itt őrzöm az egyik naplódat. Nem kis erejű szövegek ezek ahhoz képest, hogy talán 20 lehettél. Aztán megszülettem, és amikor kérdeztem, mi lett a festéssel azt mondtad, az anyaság teljesen kitölt, megnyugtat, nincs többé szükséged az alkotásra, folytassam csak én.
Az elmúlt a hetekben napjában többször jártunk be hozzád. Eléggé hullámoztak a napjaink. Ahogy az intenzívről kihoztak indult el a radikális, direkt vég. Ekkor új festményt kezdtem. A képre híd került, melyen már egymagad kellett, hogy végigmenj. Próbáltam segítőket festeni a hídra, de aztán mindet letöröltem.
A híd alatt partra vetett csónakok vergődtek tavaszi réteken, ez volt a te utolsó heted, ez a kiszáradt medrű csónakázás. De közben te már ott ültél a híd végén lepihenve. Egy időben jelenlévő szenvedés és béke. Olyan béke, mely már meghaladja ezt a világot.
Utolsó találkozásunkkor végre nem hadakoztál, mint előtte hónapokig oly sokat. Megnyugodtál. Hagytuk a csónakokat a kiszáradt medrekben hadd próbálkozzanak a lehetetlennel, mi egymás kezébe kapaszkodtunk, arcodat simogattam.
Azon túl, hogy nagyon fájt, volt az egészben valami gyönyörűség. Téged éreztelek, talán az életedben először ennyire teljességében. Sosem mutattad meg, hogy így is tudsz szeretni. Ezen utolsó mozdulataiddal felém feloldottad az összes korábbi nem mindig könnyű éveket. Néha kinyitottad a szemed, próbáltam felfogni a látványt, ami talán megjelent neked. De én csak egy nagy akváriumot láttam szivárvány halakkal, és csak hihetem, hogy te az akváriumban megláttad a tengert. Ezek voltak az utolsó perceink együtt itt az életben.
Ahogy Apu másnap a halálhíreddel hívott sírtam egy nagyot, majd kiszaladtam az erdőbe, hogy egyből megkeresselek. Egy kezet láttam, mely letörli az ablaküvegről a foltokat. Ezek a foltok voltak az életed, és én akkor átláttam az üvegen. Ami odaát van, vagyis Itt, közelebb mint a saját lélegzetem arról szólni nem tudok.
Persze vannak azóta is pillanatok, hogy téged a jelenségek között megjelenni vágylak, nézem az eget, a fákat. Jelre vágyom. De akkor csendre intesz, és azt mondod: Ne hívj Réka, hadd ne jöjjek vissza már! Gyere te hozzám közelebb! Tedd fel a kérdést: Anya hol vagy? , és ahol a mondat véget ér benned itt maradj, itt mostantól mindig megtalálsz.
Én Itt tartózkodom, ahova nem érnek el a szavak, sem gondolatok. Az elme számára ez teljes sötétség és csend.
Van valami gyönyörűség a halálban, ami nem található meg az életben. (e mondat Nisargadatta Maharajtól, és én a Mesternek és nem a saját elmémnek hiszek, hisz utóbbi egy ideje csak a bozótba visz be, ezért is kavarok még mindig itt..)