Míg Dánia a hygge-vel, a többi skandináv állam meg a legtöbb ország/ boldog ember mesével kampányol, – de a csillagozott mezőbe azért van annyira korrekt, hogy kiírja, mert itt fogyasztanak a legtöbb antidepresszánst, tehát jó vastag betonréteget öntenek a rettenetre, ihaj- csuhaj, – addig keleten szegény Bhután kénytelen felvenni ezt a hálátlan, hazug szerepet, és eljátszatni a lakosaival, milyen boldogok. Miközben számomra ez nem több, mint valami össznépi egyenruha, a diktatúra egyik legabszurdabb fajtája. Ha bhutáni vagy, boldog a neved.
Ám végre egy film, ami ha lerántani nem is akarja a rózsaszín káprázatot, de legalább fellebbenti, és egyes helyi életek közelébe megy, hogy megmutassa, milyen is az igazán, hogy bhutáni.
Végül is elveszi azt a sokak számára talán utolsó illúziót, hogy ezen a Földön létezik tartós boldogság. Igaz, olyan mélységekbe nem megy azért, hogy feltegye a kérdést, hogyan is lehetnénk boldogok szabad szellemként egy halandó testbe zárva, csak két ügynök munkáját mutatja be, akik keresztülutazzák Bhutánt, hogy kérdőívek – bocsánat, csak nekem volt nemzeti konzultáció érzésem – segítségével felmérjék a helyi öröm szintjét, fajsúlyát. S a legkülönbözőbb korosztályú és társadalmi rétegek tagjai nyilatkoznak előttünk e témában, majd végül megkapjuk tesztjük kiértékelését is.
Talán a legkedvesebb nekem az a lány volt, aki be merte vallani, nem is érti, ekkora szomorúsággal, miért született egy ilyen “boldog” országba.
A film nagyszerűsége, hogy átlátva a bhutáni mesén csak elmerészkedik a lélek közelébe, és felfedi, a boldogságot ezen a Földön úgy hívják, hogy a másik ember. Nincs mit tennünk, ez aztán az igazi csapda, mert a szívünk közepében tükröződő arc boldogságunk igazi forrása. És lakhatunk a Föld legparadicsomibb körülményei között is, ha ez a hely üres, nem lehetünk boldogok. Ez az ittlétünk tragédiája: össze vagyunk kötve, egymástól függ – időszakos – boldogságunk.
Amúgy meg igazi lecsillapító, lassú, csendes film, ez a másfél óra ott a sötétben rendkívül simogató. Lehet a bhutáni táj mégis tud valamit, és még így nagyvásznon keresztül is kisugárzik..
Azért el kéne csak utazni oda, nnna, hadd vesszen el az utolsó illúzió.