Sok bánatos napot okozott már a Szűz kultusza. Hiába próbáltam, sosem tudtam megfelelni annak a szenvtelen, lángolástól mentes lénynek, ahogy az egyes műveken találkoztam vele. A Máriáról elképzelt alkotásoknak óriási hatása van. Hisz e megszelídített, minden személyes jelleget nélkülöző ábrázolások irányították és sokszor irányítják ma is világunk női vonalát.
A Fra Angelico-i Angyali üdvözlet alakja évszázadok óta elérhetetlen példát állít elénk, e jámbor, alázatos nő viaszmaszkot visel, mely eltakarja érzéseit.
Kiszabadítottam hát Máriát megdermedt testtartásából, és visszavezettem a megváltó fogantatásának aranykori pillanatáig, majd beemeltem a képbe a XI. században élt Octave Tassaert francia festő alkotását.
Aztán hagytam, a leendő anya hadd figyeljen arra a gyönyörűségre, melyet akkor érzett, amikor megtudta, a legtisztább világokból érkezett gyermek a méhébe, és végre felkutathassa, mi a benne növekedő élet forrása.
Színeváltozásában segítőállata, a szárnyas macska kísérte, aki a női öntörvényűség, a függetlenség jelképe.
A szent aktus színhelyéül az imádott dél-indiai Arunácsala hegy barlangját választottam ki, mely a kereszténység alaptanítását őrzi: az én és az Atya egy vagyunk szózatát.
A macska pedig ünnepi, arunácsalás tolldíszeket kapott, a hegy körül élő pávák tiszteletére.
