noha alapvetően jövő-menő érzések öntőtégelye csupán, mégis az egyetlen esélyünk arra, hogy általa megsejtsük azt, kik is vagyunk valójában. Mert ott, ahol a tudás járművéből ki kell szállnunk, csak a szív visz tovább. A szív – miként a szem – nem is e világi szervünk. Bejárat csupán, melyen elindulva egészen biztos elveszünk az ismeretlenben. Olyan, mintha a szívnek két arca lenne, és az egyikkel nézné ezt a ketté tört szomorú világot, a másikkal pedig a tájat, ami már nem is tud arról, hogy mi itt létezünk. Éppen ezért rendkívül vigyáznunk kell rá, mint átjáróra. És óriási a felelősségünk, mit teszünk a másik szívével, mert össze tudjuk törni azt. És nem a másik halála a legnagyobb szívgyilkosunk, hanem mindaz, amit ember címszó alatt egymás ellen még az életben elkövetünk.
A ma emberi kapcsolatnak nevezett cirkusz -tisztelet a kivételnek – a pokol kénköves bugyra, és ezt nem mossa le semmilyen spirituális szappan sem. Sőt, a magukat szelleminek mondó emberek gyakorta a legnagyobb gazemberek. Sehol annyi gyarló, hazug embert nem láttam, mint szent helyek körül, és az igazság felé mutató vagy csak mutatni vágyó tanítók lábánál. Engem az ájtatos mosolyával senki nem csap már be.
Az egyik legnagyobb szívgyilkost úgy hívják, hazugság, aminek ikertestvérkéje az elhallgatás. Ezt a bájos gyalázatos testvérpárt szinte mind, akik itt vagyunk, az anyatejjel szívtuk magukba.
“Emlékszem”, már anyám hasában feltűnt, mást mond, mint a szívdobbanásai. Akkor döntettem el egyből, na én most visszafordulok. De sajnos az orvostudomány erősebb volt, mint a visszatérési vágyam, és kirángatott, és életet lehelt ványadt kis testembe.
Nem tudom, miféle teremtési hiba ez nálam, de nem kaptam meg a hazugság/elhallgatás képességét, és semmiféle tendenciát nem mutatok fel annak érdekében, hogy ezen tulajdonságot kifejlesszem magamban.
Hogy képes erre az ember? Hogy tudja a legszentebb emberi kapcsolatait, az istentől kapott szerelmet is elárulni idővel hazugsággal? Hogy tud a feleség, az élettárs inkább félrenézni, és hagyni aput, elvégre neki is van pár zavaros ügye, jobb erről nem beszélni. És miért én járok pórul, és miért nekem kell magyarázkodnom amiatt, mert kiállok a társam elé, és a szemébe mondom, ha mást is szeretek, mint az, aki ezt titokban teszi.
Hogy képes? Hát úgy, hogy az “ördög” diadalmaskodik felette, mert az ember az nem ilyen
Az biztos, hogy az én szívem már százszor darabokra törte a világ hazugsága, ám egyelőre még ebből is jól jövök ki, mert rájöttem arra, az a szív, amit össze lehet törni, még nem az igazi.
((a monogámia az ördög műve, a kilencedik parancsolatot nem az isten sugallta, és tudom, fájni fog, amit ezért kapok, de valakinek ki kell mondani, és úgy tűnik, ez én vagyok))