Mindig is azt kutattam, hogy e világ mely jelenségeiben tudom felfedezni a legközvetlenebb kapcsolatot ahhoz a minden ismereten és emléken túli valósághoz, melyre létem alapzataként tekintek. Mi az, amit ha megnevezek, esetlegesen megérintek, már szinte átnyúlhatok abba a makulátlan térbe, melyet igazi otthonomnak érzek.
Egyáltalán létezik-e bármi olyan tárgyi vagy szellemi entitása világunknak, mely közvetlen a dolgok eredőjére mutat, és mely alakzata, színe, illata, hangja okán következtethetünk létünk minden felismerhetőn túli valódiságára.
E kutatás során követhetetlen, ismeretlen erőterek kísérleti alanya lettem, s hagytam, hogy azok akadályok nélkül hatoljanak át rajtam. Anyaszült meztelenre vetkőztem a kedvenc festményeim előtt, majd széttártam magam a japán shakuhatchi-furulya a még mindig engem eltakaró, utolsó lepleket leszaggató dallamai hallatán.
Ezen az úton azt fedeztem fel, hogy egy-egy őszinte festményt megtartó erő pontosan ugyanaz, mint ami kiemeli a zenészt a testéből, mikor furulyáját fújja, és, hogy mindkét energia ugyanazon a helyen érint meg belül engem. Itt, ahol egy elképzelt isten él bennem, aki folyamatosan arra kér, ne hagyjam abba az alkotást, melyet a hetedik napon átadott nekem, hisz művével még nem végzett azon a vasárnapon.
Itt hallottam meg, hogy a művészet a felkészülés ideje, a még magányos, kevésbé veszélyes út, amire azért van szükségem, hogy mikor egymásra talál bennem zene és a festészet – mikor muzsikálni kezd a kép, és amikor látni fogom a zeneművet – elbírjam azok szerelmi nászát.
Ám hosszú, kitartó alkotói munka nélkül ne is merjek a szerelem közelébe menni, mert rögtön elégek. Hisz a szerelem erejébe az isten azon esszenciáját rejtette el, mellyel egykoron hegyeket és völgyeket teremtett. És, hogy túléljem a vele való találkozást, mely szabadságom záloga, az alkotással kell megerősítenem magam.
A szerelem a cél, melyhez a művészet vezet.
Berlini képeslap, 2024, 85*85cm
borítókép: a Shakuhatchi furulya kottája