(Sinéad és Shane halála kapcsán)
Elment Sinéad O’ Connor, noha kegyeleti okokból nem írják, de nem kizárt, hogy segített magán az átkeléskor..és ha van valami az életben, amit megértek, és emberi nagyságnak tartok, az az, ha valaki ezt a legutolsó aktust egy benső parancsra meg meri tenni, mert tudja, itt tovább nem éri meg maradni.
Nem várja ki, míg valami rettentő betegség viszi el, vagy majd az öregek otthonában a pisizacskóval a derekán csoszog a folyosón, plusz bipoláris zavarral, ami miatt amúgy a huszonnyolcadik intézményből is kidobták már, mert pszichés betegeket nem vesznek be. Ismerem, anyóssal ezt nyomjuk egy ideje..És ha már ez az álságos, “keresztény” ország nem engedi az eutanáziát, és Svájcban is minimum milliomosnak kell lenni, hogy ki tudd fizetni, ha már nem bírod tovább, akkor legalább az a jogunk ne csorbuljon, hogy akkor döntünk arról, hogy vége, ha mi azt jónak látjuk.
És nem tudom, milyen nagyobb kín kell annál, hogy x ideje bipoláris zavarral élsz és a fiad is öngyilkos lett?! Ugye, tegnap óta senkiben egy csepp kétely sem maradt, hogy Sinéadnak végre jó. Persze ez a három nap, még a “mennyországig”, ami nincs is..húzós, meg megszokni, hogy nincs test sem két perc, de az örökkévalóságban hosszú távú terveink vannak, nna.
Apropó bipoláris zavar, nem, most nem megyek a pszichológiai szakszótárhoz, hanem leírom mit jelent így élni, és mi miatt kapjuk azt a kórképet, hogy egyszer depressziós, máskor meg mániás, hát kérem szépen azért, mert a bipolaritás két világban való létezést jelent. Az ilyen beteg(??) egyszerre van jelen ” az égben és a földön” is, a baj az, hogy nem is tud erről sokszor, csak érzékel egyes tereket, tényként tárol magában jelenségeket, melyekről a többiek aligha tudnak, és sokszor olyan dolgokra reagál, amelyek állítólag nincsenek is, naja..
Én a bipolaritás szuperpéldánya vagyok, meg lehet csodálni, lehet jönni szörnyülködni, lehet címkézni azzal, hogy túltolom azt a szerelmes lázt, melyben élek, de leginkább jobb engem elfelejteni, letiltani, nem is tudni rólam, mert a békés élet, a konzervatív papaság, a jól főző mamma többet ér, mint én.
Én, aki számára a túlhon, a szerelem mindenhatósága az egyetlen valódi tény.
Én is sokszor gondoltam rá, hogy ezzel az érzékenységgel tényleg lehetetlen élni, főleg, amikor az “otto der normalverbraucherek” – az átlagfelhasználók, a papucspasik, az álmaikról lemondók, akik aggyal irányítják a farkukat is, hogy megfeleljen a rendnek, besároznak engem és a fiamat is-, és befejezem..
De nekem őrült nagy szerencsém van, mert noha kétpolúsú a személyiségem, tehát tényleg egyszerre vagyok jelen életen és azon túl is , de!!! tudok arról, hogy sem az anyám az égen, sem az, hogy itt ülök valójában nem létezik, szóval, hogy csak a fáradt, pihent, gyönyörű agyam filmje ez az egész, és hozzám na jó, nagy Hozzá!!) valójában semmi közük!!
Ám Sinéad halála legyen intő példa, felhívás az “ottoknak”, hogy a világ tágasabb, bonyolultabb, színesebb, veszélyesebb, mint az ő korlátok közé menekített kis életük, és hogy leginkább miattuk lesznek öngyilkosom a Sinéadek.. Hisz a világ önmagában egy ártatlan hely, a benne élő saját szívüket börtönbe zárt félőrültek és hatalmasok miatt rettenetes csupán. Akik bezzeg egyre csak szaporodnak