Sem Sávolt Karolina, sem annak idején Vészabó Noémi kapcsán nem írtam, mert ott mindkét esetben egyértelmű volt, hogy simán csak politika van az egész mögött, s teljesen hidegen hagyott művészeti szempontból, ami történik. Tényleg annyira vállalhatatlanul kínos volt az egész, hogy még gondolkozni sem volt energiám róla.
Viszont Bozó Szabolcs esete más, mert rajta keresztül döbbenetes pontosan tetten érhető, hogyan működik ma a művészvilág, az pedig rendkívül jól jelzi az egész emberiség aktuális állapotát.
Szabi ugye egy pár éve még, mint break-táncos nyomult Nyugat-Európa egyes utcáin, és az óvodai jegyzetfüzetéhez rajzlapokat toldott, és ártatlanul a vonalain, gyermeteg alakjain és a színein keresztül kapcsolódott kiskori énjéhez. Amiben önmagában volt valami báj, ahogy valaki a felnőttkorba érve megőrzi gyermeki naivitását, és búvóhelyként használja az akkori irka-firkáit. De pechjére valaki piaci rést látott a kiscsoportos óvodás babákban és “bántalmazni” kezdte Bozó rajzait. Igen, szó szerint. Arra buzdította ugyanis a fiút, mert azért férfi szó látva őt még korai lenne, hogy fessen belőlük óriásiakat.
Az illető galerista, most név nélkül, de mindenki rákereshet, vannak ráadásul magyar kapcsolatai, szuper rafinált módon tudta már, hogy kell valakiből “művészt” csinálni. Szóval, hogy miképp kell legyártani mára a művész szerepet, és mert Szabolcs – látva a mennyiséget, amit alkot – egy terhelhető fiú, ezért jó lóra tett vele.
A galerista tudta, már csak valami jó tollú, a semmiről oldalakat, köteteket írni tudó kurátor kell neki, aki megtanult úgy beszélni, mint az orvosok, annyiféle idegen szóval, hogy komolynak és szakértőnek tűnjön, aki aztán esszéket írt egy amúgy egészen biztosan érzelmileg, szellemileg gyermeteg, kiforratlan lélek alkotásai köré. Akinek – hangsúlyozom – egy ereje biztos van, hogy úgy tud dolgozni, olyan mennyiségben tudja legyártani a futószalagon a babáit, hogy hónapok alatt meg lehet tölteni vele egy tárlatot.
És bejött a terv, naná, hogy bejött, mert egy sokat használt brand-gyártó szalagsor van mögötte, ami tömegesen gyártja le a művészeket a világban. Olyan ez, mint egy Mercedes-gyártó futószalag, nem lehet hibásat előállítani, csak be kell tartani a gyártósor használati útmutatóját. És bejött a terv, a Merci jó száguld, akarom mondani, Szabit veszi az üres lelkű, sznob és egyre sokasodó “művészetkedvelő”, mert az xy galerista neve szavatolja, hogy érdemes belé fektetni. Mint ahogy Mercédeszt is érdemes venni.
Ez kell, ennyi elég, a rálátás, a művészeti színvonal tömeg szinten beveszi azt, amit a kurátorok mondanak -és ha az mondja, micsoda ecsetkezelés, színhasználat, mily játékosság, báj – elhiszik a tömegek.
Biztos azt mondjátok, savanyú a szőlő. Nem tudom..Már nem is fáj, csak arra mutat rá ez az egész, lassan nagyon jó lesz örökre elköltözni innen, de milyen szerencsém van, még volt 50 évem, ahol tudtam a művészetet a valóság felé tett lehetetlen küldetésem irányába használni. Még van egy pici időm, ezt érzem, de aztán el fogja foglalni az egész Földet a Bozó-féle festészet.