276989151_390629469160246_8113786130276252392_n(alexandra és ciccio emlékére)

Barlangfürdő, március. Mint anyaméhben lebegtünk a sötétben, a víz elfelejtette velünk nevünk, nemünk. Felemelt, ringatott, férfi volt, de lehetett volna akkor akár az anyám is, eltűnt belőlem óhaj s vágy, de úgy ahogy voltam eltűntem én is, nem is volt már kit ringatni. Aztán, ahogy lassan tértem vissza a testembe, óvatosan kiléptem a vízből, és eldöntöttem: akkor most újra indulok. Nem úgy, mint 1974 nyarán, amikor erőnek erejével kellett kirángatni az életbe. Most megfontolt voltam és céltudatos, mert már tudtam, miért jövök. Gyűjtögetni fogom eztán a teljes pillanatokat, eltanulom, lemásolom mintázatuk, és szép lassan átrajzolnom velük az életem. S ha csak másodpercekre is, de megvalósítom a tökéletes ölelést, hogy onnantól az összes többi ölelésnek megtanítsam, hogyan is képzelték el eredetileg.

A fürdőzés után egyszerre dőltünk le a pihenőszobában, éppen csak egymásra néztünk, majd egyszerre nyújtózkodtunk mindketten valahova belülre magunkban, anélkül, hogy megmozdultunk volna. Csak a mellkasunk emelkedett egyenletesen le és fel, akkor is egy ritmusban vettük a levegőt, mint azt ahogy az előző hónapokban oly sokszor. S ebben az ismeretlen irányú, minden rezzenéstől mentes mozdulatban érinthettük meg egymást először igazán, anélkül, hogy a testek találkozásának még csak a gondolata is megjelent volna bennünk.
Ám a tökély árnyékában, mint vérszomjas ragadozó, ott settenkedett az eredetéről elfeledkezett élet, és alig várta, hogy szétszaggassa a pillanatot. Irigy volt, féltékeny, de leginkább birtokolni vágyta az ölelésünket. Onnantól már csak az egykori szépségéről régen levált, álmai után kétségbeesetten loholó, módosult tudatállapotokba menekülő férfi volt jelen. S hirtelen ott termett mellette a hozzá illő párja is, a féltékenységtől félőrültté vált, irdatlan nyelvű boszorkány, na meg az ő évekig tartó gyilkos kapcsolódásuk, melynek kisugárzása elért engem is.
Rettenetes ijedtségemben felkaptam ezt a csodálatos másodpercet, melyben ölelésünk megjelenhetett, és csak szaladtam, szaladtam vele messze el történetünktől, egészen a kedvenc Gérard Fromanger-festményemig, hogy ott végre a művészet szentélyébe léphessek be. Abba a térbe, ahol tökéletes pillanataimat gyűjtöm össze.