(képmegrendelés)
Borzasztóan(!) szükségem van az érdemi kapcsolódásokra, nem akarom eljátszani a megszabadultat, aki lemondott a világról, aki mindenhol már ugyanolyan otthon van és szabad egyedül is. Rám rettentő módon hat a környezet és a minőségi kapcsolataim, de talán az utóbbi a legfontosabb.
Festek, írok, e két eszközön keresztül addig vetkőztetem magam, ameddig erre az ember képes, a titkaimat rég feltártam, kimondtam, áttetszően élek. Magam részéről úgy hiszem, a végső és nagy megszabaduláshoz csak szükségem van egy érett, megdolgozott, kipucolt énre, aki a szakadékához érve azt mondja, na itt a vége és most már kész vagyok.
És imádom, nagyon, ha a képeim és az írásaim találkozásokat hoznak létre. Imádom, amikor még a másik nem is látja az embert, engem, hanem, amikor szellem szellemmel találkozik először.
nem tudok egyenesen fotózni.. netto kép: 84*84cm, kerettel 1m*1m
A fotón látható kép egy megrendelés, magam részéről a szabadulást nem Buddhával szimbolizálom, de most irtó jólesett Buddha forrásvidékére érni. Hagyjuk a buddhizmust, engem csak Buddha érdekel, semmi tan, semmi meditáció, semmi mese, csak a Buddhaság és kész. A végső és egyetlen titok, a kiszabadulás lényegisége az anyag képzetéből, amire nincs recept. Nem hiszek a gyakorlásban, semmiféle iskolában, vagyis annyiban igen, hogy jót tesz ennek a szerte-széjjel szaladó énnek, de a megszabadulásról senki nem mondott ki semmit, még Buddha sem. Ami tényleg van, az kimondhatatlan.
A képet megrendelő barátom évtizedekkel ezelőtt látta az első festményem, amibe “beleszeretett”, nem belém az emberbe, hanem a képbe, és ez nekem maga a gyönyörűség. Azóta nem tudom hány, de jó sok képe van tőlem, és eléggé zavarba ejtő belegondolni, hogy családok “velem” kelnek és fekszenek, esetleg párok a képeim alatt ölelkeznek. Az említett barát aztán kitalált valamit, és nyár közepén elküldött nekem egy kb szalvétányi képecskét, fotócskát egy tíz évvel ezelőtt Thaiföldön látott Buddha- festményről, ami inkább javarészt dombormű volt, tehát selymen megfesteni lehetetlen.
De mégis belementem, mert Buddhával akartam lenni, csak emiatt.
romantikus átadás parkolóban
A kép a “halál”, a teljes mahaszamádhi pillanata, az édes belealvás a semmibe, az átminősülés életből létbe, a legeslegvégső szerelem megvalósításának pillanata. Igen, amikor Szerelemről írok erre utalok. Nehéz kép volt technikailag, száz helyen akadállyal, rontással, sokszoros újra átfestéssel, aztán akrillal átmázolással a kétségbeesés mélyén. Na meg a Buddha-mosoly..jesszus..
Nehéz út volt festészetileg, ahol még nem jártam, ahol nincs recept. De a megszabadulás felé nincs. (jaj, tényleg tényleg hagyjatok a buddhista tanítókkal, nem bírom a zajt ezen a ponton)
A legnehezebb talán mégis keret volt, mert kaptam tíz kis szobrocskát, buddhácskát, amit valahogy rá kellett aplikálni a keretre, ezt más Károly csinálta, a férj.
Na meg a magyar művészellátók arany színű festékei, jobb is róluk nem beszélni. Magyarországon a homokszínt hívják aranynak, most már ezt is tudom, de szerencsére volt még valami maradék egy külföldi rendelésből, így az arany arany lett, és a kép is közben hazaérkezett.
Én még nem, én az utolsó lélegzetvételemig nem fogok, pedig tudom, el sem mozdultam onnan, ahova annyira hazavágyok.