( androgünné válás a művészet segítségével)
Ha igaz a legenda, és ezúttal hiszek neki, akkor ezt a szobrot Constantin Brâncuși eredetileg Marie Bonaparte hercegnőről mintázta, akinek állandó, saját képmásában gyönyörködése a szobrászt rendkívül idegesítette. Eredetileg a kis kézi tükrében magát csodáló Marie-szobrot a művész az öntetszelgés és az önimádat gúnyművének szánta. Ha Brâncuși nem lép ki a nagy fa, Rodin árnyékából, és a természethű, illetve görög ideál ábrázolásánál marad, akkor itt most egy tökéletesen a pillanatot visszaadó, kézi tükröt tartó nő látszódna, aki mint a mitológia Nárcisza, épp csókra biccentené a fejét a tó felülete felé.
Ám pont azzal, hogy Brâncuși elhagyta az ismert térképet, hogy megvalósítsa azt, amit mint isteni Önvaló születése előtt a szívébe lehelt, saját maga csatornájává lett.
Elérte azt a szintet, ahol az én és az Én közé nem szükséges közvetítő, és ennek a direkt útnak a testet öltéseit láthatjuk egyes szobraiban. Ez pedig esetében a forma redukciója, visszavitele annak forrásához. Így Marie ábrázolásánál sem maradt más lehetősége, ha önmagához hű marad, mint lepolírozni, lemarni a nőről a felesleget. Leköszörülni a felszínén lakó élősködőket, az önvalót bekebelezni akaró személyiség rétegeket, így esetében az önnön képmása, a személy iránti imádatot.
E redukáló folyamatnak nemcsak az önmagától elzáró személyiségrétegek alól való felszabadulás lett az eredménye, hanem valami előre el nem tervezett.
Brâncuși nem állt meg itt, hanem lesmirglizte Marieról a kettétört világ női jellegét is, és addig egyszerűsítette, míg a szerepek alatt felfedte magát annak eredendő természete. Az, aki már se nem nő és nem is férfi, miközben meg a kettő egyszerre.
A szobrász kezei között született újjá Marie isteni, androgün lénye, az az állapot, mely noha magában hordozza az ellentéteket, így férfi is és nő is, de leginkább egyik sem, hanem Az, ami a végpontok között meg nem nyilvánult marad.
Brâncuși a szobraival egészen a teremtés kezdőpontjáig jutott, ezekben a művekben megláthatjuk, miként terveztek minket is eredetileg. Az meg, hogy a szalon ezen alkotásokat obszcénnak minősítette, az ő vakságát, elfojtásait és a valóságra vakságát mutatja meg.
