Olykor azért festek, hogy magamat figyelmeztessem.
Ha belépek e térbe a képen, akaratlanul is meg akarom érinteni a bútorokat. Ha belépek magamba, minden szegletem érzésekkel, gondolatokkal, emlékekkel, félelmekkel, vágyakkal, szorongással teli. Alig találok idebenn üres teret. Pont olyan vagyok, mint ez a szoba. Nehéz bútorok, súlyos függönyök. Na jó, még akkor is, ha az egész csak kellék egy színpadon. Általában azonosulok a saját előadásommal. Fárasztó. Nekem még akkor is, ha olykor nagyon szép. Fárasztó ez a fel-felbukkanó én..
Az életből ismert irányokkal, mozdulatokkal pont ellentétes irányokat adok magamnak. Mert alapból megtapogatok mindent idebenn, pátyolgatom az érzelmeimet, örömködök a boldogságom okán, feltörlöm a könnyeim, lenyugtatom az idegeim, ha kell.
Ám itt egy kép, mely felszólít, ne tedd! Ne nyúlj a bútorokhoz a térben! Ne érj oda, ahol sírsz, ám oda se, ahol örülsz! Egy picit ne szolgáld ki az érzéseidet, hagyd őket magukra! Az elme teljesen zavarba kerül, nem kap feladatot, rögvest dobálódzni kezdi a párnákat. De éber maradok most, elcsípem az elmém, csak kitrükköl, mert kértem magamtól néhány teljesen szabad percet, ahol csak ÉN vagyok, szabadon az összes ismert bútoromtól.
Ollé!
Vajon a madarak, hogy kerülik ki az erdőben a fákat? Milyen rejtélyes irány szerint élnek, mely bármily erdei akadálypályán is pontos haladást ígér ?
Zavarbaejtően gyönyörű a csend. Minden itt van, az egész élet körülvesz, a szoba ugyanaz, csak mintha kihúzták volna a vezetéket a konnektorból. Itt vagyok, de nem érint az egész, mert nem nyúlok hozzá semmihez. Az ilyen pillanatok emléke ez a festmény.
Don’t témában már eddig is több kép készült. Amolyan figyelmeztetőtáblák ők nekem. Fegyelmeztetőtáblák..
Don’t land anywhwere! (2010) (Ne landolj sehol!)
Don’t go beyond this point! (2010) (Ne menj amögé a pont mögé!)
Don’t jump! (2012) (Ne ugorj!)
Don’t be fascinated by presentations! (2014)
Ne hagyd, hogy lenyűgözzenek a jelenségek!
