Duchamp ismerete nélkül a ma alkotó ember nem érti, a művészettörténet hol tart, a folyónak melyik részébe zuhant épp. Hisz létezik a művészet Duchamp előtt és utána, ő volt az, aki a művészetből, az érzékek okozta örömből filozófiai bravúrt csinált, míg előtte elég volt a kép, a szobor elé állni és akár csukott szemmel is befogadni azt, amit feltár, ám munkássága után bekerült a művészetbe a gondolat. Amivel önmagában nem lenne baj, de az kiszorította azt a zsigeri, ösztönös ráérzést, mely a mű és a szemlélő legintimebb, megmagyarázhatatlan viszonya. Duchamp óta az alkotás nem áll meg önmagában, hosszas eszmefuttatás nélkül, az elkészült mű semmi más, mint testet öltött filozófia. Ide már nem kellenek ösztönös, szívközépből jövő megérzések, csak tudás és a kész mű mögötti gondolatiság ismerete.
Duchamp megfosztotta a művészetet szerinte túlzott szerepétől, demisztifikálta magát a szót, hisz úgy vélte, hiteltelenné, túlértékeltté vált.
Miután végigfestette ő is a 20.század első felének szinte összes izmusát, vannak expresszionista, szürrealista, kubista, dadaista ésígytovább művei, egy kényelmes semmibe zuhant. Megtehette, az a fajta zseni volt, aki gondolatiságával meg tudta védeni magát ártatlan érzéseitől, akivel szemben az egyszerű szív erőtlen volt és a szimpla gúny tárgya maradt. De talán mozdulatával a gyereket is kiöntötte a fürdővízzel együtt, amikor elvette a művészettől egykori egyetlen célját, mely nem más, mint az ember talán utolsó valódi lehetősége, hogy lényét önmaga fölé emelje, s a mű létra “legyen ég és föld között”.
Lényegében tetőt ácsolt egy olyan építményre, mely az ember, s mely az ég felé eredetileg nyitott volt. Duchamp óta a művészet zárt élet lett, börtönbe kényszerített mindenség.
Ami maradt, valami magasröptű eszmefuttatás, átlagos halandó meg se próbálja megérteni, ő ehhez kevés, ide ideológia, filozófia, elitképzés szükséges.
Minderről a jelenségről tudni kell, itt tartunk, ezért érezzük megfosztva magunkat egy-egy modern kori nagy múzeumban tett sétánk után, hisz mintha fölénk is tető kerülne, már nem süt ránk közvetlen a fény. Ám senki sem mondta, hogy itt is kell maradnunk.
