Mint mikor ujjaimmal tanultam számolni elsős matekórán, most is így adtam össze az éveimet. Hirtelen nem voltam biztos abban, ezerkilencszázhetvennégy és kétezer-tizenkilenc között hanyadik őszöm is ez.
Amikor csak tehettem a Duna partjára ültem. Jöhet itt nekem bárki tengerrel, meg óceánnal, nem az én vizem. Boldog vagyok a folyóval.
Fájdalmasan csodálatos volt az ősz, elviselhetetlenné lett a szépsége. Úgy volt jelen az október, hogy közben a nyár is itt maradt, fürdőruhában néztem végig, ahogy hullik rám az év. Úgy jött el a zuhanás kora, hogy még azt hittem, éppen csak június van.
A folyónál ültem, olvastam a könyvet, melyet éppen akkor írtam. Hullámai, mint magzatvíz csapdosták partjaim. Zuhanásomban egyre csak emelkedtem.
A festményből ruhadarabok és kiegészítők készülnek, melyek viselhetőek és elérhetőek ide kattintva: ⦗BOLT ⦘
Az eredeti festmény megvásárolható keret nélkül (85x85cm) vagy kerettel (100x100cm):