(Molnár Petra emlékére, aki nem csak szavakkal bántottak : https://www.balintnatalia.com/l/robi-megolte-petrat-a-bantalmazas-dinamikaja-kicsiben-es-nagyban/?fbclid=IwAR2RhKXwswWWqJFfogtMClbv-b5vZHEUD6e6xYC4XfO1rzqM-gjXcNAPlV0)
Egyetlen egy túlélő mechanizmusom van bántások, megalázások idejére – azon kívül, hogy tükörrel a kezemben sétálok, hogy a rám irányuló rontás visszaverődjön arra, akiről rám száll, igen, még velem vannak egyes trükkjeim “boszorkány életemből”-, hogy elképzelem a világmindenség legszebb szívét. Irtó szerencsés vagyok, mert már nagyon közelről “láttam”, és csak azzal kell összehasonlítanom a közelemben megjelenő másikat, hogy “megmérjem” az önmaga felé vezető úton, hol tart.
Csukott szemhéjam alatt vizualizálom a szív gyönyörűségét, majd utána magam elé képzelem a szerencsétlenül járt pszichopata jelleget magán viselő szerelmesem, igen, mert ezekbe bele is lehet szeretni. És akkor nem hiszek a szememnek..
Egy nagyjából újszülött nagyságú, embriópózban önmagába kapaszkodó, a kicsi testét összevissza szorító, karmoló lényt látok, aki olyan, mint egy csomó, egy önmagát kibontani nem tudó rettenet, aki a teste melegében picike szívét vigyázza. És akkor olyan fájdalmat érzek az ő kínja miatt, amihez képest az én gyötrelmeim nem is léteznek..
Aztán távolodom, kilátóba mászok fel, hogy feljebbről lássam a lényt, és akkor jelenik meg, ahogy e parányi testet micsoda burkok, rétegek veszik körül.
Az első réteg maga a tömény fájdalom, a nemszeretés/ rosszul szeretés kínjai, az elutasítottság, gyakran az apa nemtörődésének maradványai. Aztán továbbröntgenezve felfedi magát a következő burok, a sok tudás, egyetemi tananyag, túlzott műveltség, afféle kétségbeesett külvilági próbálkozás annak megértésére, hogy miért fáj ennyire.
Ám, hogy nehogy leleplezzék kínjait, gyorsan magára növesztett egy gonosz, irigy, féltékeny, önmaga kicsinységét a világon megbosszulni vágyó takarót, mert gyűlölni könnyebb, mint szeretni. Önmagunkat is.
Ám nem áll meg itt az öltözködéssel, mert erre mindennap felveszi a mondjuk jó tanár, szerető családapa, szórakoztató művész, mosolygós szerepét.
És te, mert ez a sorsod, rettentően a rétegeken átlátó képességeddel beleszeretsz abba a kicsike szívbe, melyet a baba szorongat.
És onnantól jajneked, mit kapsz ezért.
De tudod, nem tehetsz semmit, mert ebben a világban a végső úr a szerelem, ő választja ki a számodra megfelelő helyzeteket, ahol szeretned kell. És már rég nem vagy olyan öntelt, hogy azt hinnéd, te irányodat a dolgokat, hisz a szerelemhez képest nem is létezel. Hogyan is dönthetnél hát.
És csak azt susogod napok óta, főleg, amikor a szerelmed bosszúja a gyerekedig is elér, noha kérted, őt ne bántsa, Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek