A világ számomra egyik legkevésbé használható tanácsa az engedd el! divatos tételmondat. Tudnia kéne, hogy aki – én – nem képes izomból erre, az sem akarattal, sem erőfeszítéssel sem fogja megtenni tudni, még akkor sem, ha aztán azzal a bődületes (fél) igazsággal kampányolnak neki, hogy akkor nem szereted eléggé magadat, hisz különben nem tartogatnál hazugokat, gyávákat magad körül.
Ám rám a másik elhíresült spirituális vadbaromság sem hat, hogy nézz már magadba, miért is vonzol be gyatra minőségű embereket, miért ismétled újra ugyanazokat a helyzeteket. Hát kérem szépen azért, mert szarból aranyat jöttem csinálni, ez a sorsom, erre kaptam a művészetet. Ezt a kérdést amúgy Jézusnak is feltehetitek, ti, kik azt hiszitek – felfújt ének – hogy értetek valamit a világból.
A kínálat egyre csak romlik, abból kell válogatnunk, ami van, emberként nem tudok kutyába beleszeretni, és a szerelemhez ebben a világban felület – egy másik ember – kell. Igen, romlik a színvonal, s míg lehet, hogy sok a nagyreményű, húszéves széplélek, de az idő múlásával leesnek az álarcok. Abból kell főznünk, ami van. És a férfiminőség egyre gyalázatosabb, de attól mi még beléjük szeretünk, mert a szerelemszem nem személyeket lát, hanem önmagát..
A szerelem nem törik el. Ami eltörik, azok jövő-menő érzelmek voltak, és a szeretni az egyetlen olyan ige, amit, ha eredeti értelmében használjuk, nincs múlt ideje.
A szerelem önkényes, és esetemben tényleg a legabszurdabb módokon fedi fel magát. Tavaly a helyi ingatlanosba szerettem bele, és miatta vásároltam be, aki aztán hozta is a “szakmához” tartozó összes, klasszikus tulajdonságot. Nem véletlen, hogy az egyik legkevésbé kedvelt foglalkozás.. És ennek ellenére sem “engedtem el”. De az idei még abszurdabb, amiről majd idővel.
Az élet találkozásokon keresztül rángat, hogy a legvadabb helyeken mutassa meg, mi az, hogy szerelem, mi az, hogy szeretni, és ezzel folyamatos próbák elé állít, hogy mit választok. Diadalmaskodik-e bennem a dölyfös, önmagát védő kis én, vagy az egyre szürreálisabb helyzetek hatására megadja magát, és újabb mezt tép le magáról, és akkor is szeret, ha már semmi értelme..
A szerelem témaköre az egyik legfontosabb eszközöm az úton, mert élni szeretnék és nem vegetálni, és élni csak kitárt mellkassal lehet és érdemes.
Ám azt is tudom, legfőbb célom érdekében nem sok hasznát veszem, mert a szerelem is csak egy megnyilvánulása annak a semminek, melyet még ez a szó is eltakar, és ő a cél mindenek felett. Ám valahogy el kell jutnunk épségben a legvégső pontig, a szakadékig, és odáig (IDÁIG) eszközökre van szükségünk.
Nekem ez a szerelem és a festészet. Neked is van ilyened?