Csodálatos, tetőtől-talpig simogató, oltalmazó film.
Égen-földön, tengeren és szárazföldön, a fajok összes szintjén minden és mindenki – legyen az egysejtű, papucsállatka, több száz éves fa, muskátli, vagy ember találkozni – kapcsolódni szeretne. Ez a legmélyebb és legzsigeribb vágyunk, mert minden tanult tudásunk előttről emlékszünk rá, hogy csak együtt, összekapaszkodva lehetünk teljesek. Hisz ugyanannak a gyönyörűséges, de az emberi tudattal mégis megközelíthetetlen egésznek vagyunk a széjjel tört darabkái, szilánkjai, cserepei.
A saját fajunkkal, embertársainkkal való nagy közös egymásra találás, kapcsolódás ráadásul csak köztes cél. És a végső nem kisebb, mint az összes teremtménnyel való egybe olvadás.
Szóval ez egy sokkal többrétűbb, finomabb történet, ahol nem csak emberi testben lévő barátokra, szerelmekre vágyunk, hanem akár a növényekkel is szentséges nászra léphetünk. Ezt mindig is tudtam, vagyis csak éreztem, noha soha nem mértem elektromos berendezésekkel, mert nem volt szükségem bizonyítékokra arról, hogy a virág szól hozzám, és a fa szereti, ha átölelem, és hosszan cirógatom.
A legmegtartóbb ölelést mindig is a fáktól kaptam.
És mégis mintha ez az egymás felé húzó gravitációnkon öröktől fogva átok ülne, és emberi testben esélyünk sem lenne a teljes feloldódásra a másikban, mégpedig azért, mert az összes fajtól az választ el, hogy személyes én élősködik rajtunk, aki falat emel ott, ahol a növényvilágban csodálatos átjárás van, mert nem létezik az énség illúziója, minden baj forrása.
Ölelkeznek a gyökerek, szerelmes, szenvedélyes nászban nyújtózkodnak az ágak, egymásba olvadnak a törzsek, a levelek, az eggyé válás végső vágyával simogatják egymást a párducok, az őzek, az emberen kívül itt minden és mindenki visszarendeződni vágyik. Milyen bölcs az állat, a növény, mert pontosan tudja, erre csak az istenit a trónról száműző énség nélkül van esélye. Nem is kért hát a teremtőtől sem nevet, sem címet.
És a filmben is minden fajnak sikerül e számunkra utánozhatatlan eggyé válás, egyedül az ember van kudarcra ítélve.
Pedig háromszor, három történetben, három korban megpróbálja és csak nyújtózkodik, nyújtózkodik, de nem éri el a másikat.
De legalább végre jó helyen keresgél a film, végre ember nem embertől, hanem a növénytől, az énség börtönébe soha be nem zárt létezőtől kér segítséget.