Rájöttem, hol követem el a hibát, és számos férfi miért kiált ki bűnbakként, és dobja rám az összes szennyesét, és miközben szitkozódik, ordít velem, miért törli belém a könnyeit. Hisz mi másért is lennénk agresszívek, gorombák, méltóságon aluliak, mert nagyon fáj.
Rájöttem, amikor Tarr Béla egy véglény szintjén vegetáló alakot mutat be A torinói ló végén, akkor nem nemekben gondolkozik, hanem az emberre utal. A teremtés legnagyobb hibáját rója fel istennek, hogy embert teremtett. Amivel önmagában nem lett volna baj, hisz saját képére vágyta megalkotni legnagyobb művét, de valamit kifelejtett belőle.
Mert míg a fűnek, a fának, a madárnak, az óceánnak odaadta egész önmagát – nem hiába állunk áhítattal egy folyó vagy egy hegy előtt, mert abban egész alakjával ölt testet, isten fúj a szélben és esik az esőben – addig, amikor az embert létrehozta, fukarkodni kezdett, és megtartotta magának önmagát.
Tarr azon a ponton, ahol elfogy víz, étel és fény, ami a film vége ugyan, de az idők eleje, nem a férfin kesereg a nagy sötétben, hanem az emberen.
És dehogy dehogy, miért lenne Éva más, ő is csak része az embernek. A teremtés kori nő sem több, mint egy férfimutáció, egy anyagból vagyunk gyúrva végzetesen emberek.
És ha visszanézek a történelmemben valójában többet szenvedtem nők miatt, mint a férfi okán.
Nem, dehogy nem a férfiben van a baj, hanem az emberben..
Mégis azt gondolom, itt a vaskor legmélyén, e duális világ női minőségében van az egyetlen reményünk, hisz ő, mint afféle lágyabb formákkal bíró, Ádám-mutáció vezette ki az emberpárt az édenből, így ő ismeri a visszafelé vezető utat, amelyen, mert nincs tovább előre, el kell indulni visszafelé.
Mikor férfit írok, nem a hús és vér férfira gondolok, hanem a hím minőségre, amiből mára olykor több van a nőkben, mint a férfiben.
Igen, isten volt a hibás, vagy tényleg csak elfáradt szombatra, és a legfontosabbat hagyta ki legnagyobb művéből, önmaga teljességét.
Szóval Évában van most a világ reménye, e duális lét női minőségében, aki ott lakik a férfiben is.