Míg eddig az ember alapvetően anyagi javaival dicsekedett a másiknak, és az számított eredményes életnek, melyben sikerült kellő tőkét összeharácsolnia, addig ebben a sűrű, sötét legeslegújabb korban megjelent egy teljesen abszurd és új rákfene, a spirituális, ezoterikus tudálékosság, és az ebből fakadó arrogancia, melyekből ugye a legszégyenteljesebbek árucikket is gyártanak.

Nálam nincs kegyelem, abban a szent pillanatban, hogy az igazság, az isten..szószólójaként bárki is pénzt kér, futva menekülök tőle, és tanácsolnám ezt másoknak is. A világon egyes egyedül az igazság van ingyen, és ez kéne, hogy legyen a tizenegyedik parancsolat.

Már aligha létezik olyan magánbeszélgetés, ahol egy ponton túl az egyik sutyiban át ne menne guruba, és ne adna életmód tanácsadást a másiknak. Tényleg már csak pár olyan barátom maradt, akiben van kellő intelligencia, tudás, műveltség, hogy hozzá ne merjen nyúlni az életemhez, mint ahogy ezt egy ideje én is teszem..mert lefolyik az nélkülem is, semmi ráhatásom sincs rá. Ha valaha kaptam valódi tanácsot, az az volt, hogy ne nyúlj hozzá, hisz az nélküled is tudja, merre kell folynia.

Az egyik bődületes tévképzet, kettősség nélküli tanításokat lerángatni az életbe, és a személy szintjén alkalmazni azokat. (nondualis jóga, szakácskönyv és masszázs…persze persze viccelek, mert a valódi neveket nem akarom leírni, így is van elég haragosom..)Elvárni egy jobbra-balra dőlő, folyton forrongó, megnyugodni képtelen lénytől, aki az én, és aki rettentő erőknek van kitéve ebben a galaxisban, egyáltalán ennek a bolygónak a felszínén egyensúlyozva, hogy csendes és nyugodt legyen.
Mégis ma ebben mérjük a másik sikerét, megvalósítottságát, hogy mennyire tudja hazug csenddel és békével áltatni magát, és milyen mértékben tudja bezsebelni az “ez a világ csak egy illúzió” tételmondatát, és hangosan puffogni vele.

Az ezobiznisz pont erre gyúr, ezzel által, “letisztult”, kifényesített, meggyógyított, nem sikító, nem vonyító, nem rettegő, nem szorongó ént kínál, és a szerencsétlen kereső meg valódi útmutatás híján fizet. Ha bármilyen megoldókulcs is működne..hát nem is tudom, akkor biztos nem így nézne ki a világ.

Amikor festek, olykor emlékeztetőket is készítek, mert mindez rám is veselkedik. Ezen a képen is, lásd borítókép – 2023/12, 85*85cm – is biztos, ami biztos újra feldúltam azt, amiről azt hittem már énénén, hogy megtaláltam.