Emlékszem, amikor még mosolygós, boldog, harmóniát sugárzó képeket festettem, milyen “népszerű” is voltam, a korai képeimből nincs is már meg egy sem. Vagy tizenöt évet alkottam cukin, aranyosan, mesésem. Első könyvem – az Árapály-tengermadár – ha bestseller nem is lett, de az utolsó példányig elfogyott.
Miközben belül folyamatosan szorongtam, még akkor is, ha ezt nem engedtem meg magamnak, hogy tudatosan is átéljem, és a legkülönfélébb módszerekkel áltattam magam azzal kapcsolatban, hogy kerek a világ, legalábbis az enyém.
Pedig mindig boldogság idején voltam a leggyanakvóbb..
a nyitó gúnykép 2010-ből, Túró Rudiné kalandjai, 84*84cm
Az egészben az az őrület, hogy még én is, aki számára húszévesen tetőtől talpig demisztifikálódott e látható világ, és az őt fenntartó én, képes voltam erre a hatalmas átverésre.
2010 után óvatosan kezdtem a képeimmel hátat fordítani a “boldogságnak”, és először csak akkurátusan kigúnyoltam ezt a boldogság után küzdő, szánalmas kis lényt, akinek börtönébe zártam magam. A festészetem lassan, de biztosan vált naplóvá, egy olyan felületté, melynek megszólítottja az isten volt, vagyis az az én, akit megtapasztaltam húszévesen, hogy darabjaira esett a világ.
Azóta nem is vagyok olyan “népszerű”, sokan évekig még a cuki képeimet várták vissza, és nem tudtak mit kezdeni az újakkal, melyek noha ugyanolyan tarkák voltak, de csak azért mert a fájdalomnak nagyon sok színe van.
A festészetem az évek alatt elnyerte számomra eredendő helyét, ahol a mű már csak forgács, lényegében addig számít, és tart meg, amíg el nem készül. És ahol a kész mű láthatatlan marad.
Everybody must have a fantasy, 2013, 84*84cm
Mindemellett afféle térképet is fest elém, egyfajta jövőt. Hatalmas tétje is van ezáltal annak, amit alkotok számomra, mert noha már nem mesés, se nem harmonikus, ami a képen van, de az fog történni, amit felvázolok rá.
Most éppen a újrafestem a tanítóm legfőbb útmutatását a “Ne landolj sehol!”- tematikáját, az elmulasztott mézes heteimet a szerelmemmel. Hisz úgy mentünk végig ezen az éven, hogy még esélyt sem kaptunk arra, hogy legalább egy kicsit megnyugodjunk, és örömködjünk e siralom völgyében. Megfestem a tájat, ahol nem jártunk, az ölelést, ami elmaradt, megfestem a világot abban az állapotában, amikor szenvedéllyel szerelmes, és azt hiszi a mennyországban van. Megfestem a szexus magaslatait, melyek nem vágyból fakadnak, hanem kísérőjelenségei a szerelemnek, hogy e ványadt, kis testünk is elbírja azt a magasfeszültséget, amit a szerelem hullámai keltenek. Aztán kiszabadítom magunkat ebből az édes, hamiskás, látszatvilágból, melynek talmi boldogsága miatt évmilliók óta itt keringünk.
Hungarian lingam, 2024, 84*84cm
Ez a képem sem kínál semmit, csak azt, hogy minden amit megkapunk elvétetik, hogy a nyalóka elfogy, és a végén keserű ízt hagy a szájban.
Persze hogy nem vagyok népszerű. A világ 99%-a mesevilágot akar, átverést.
Ám annál mélyebbek a találkozásaim ezzel az 1%-kal.
Köszönöm nektek, akik kitartotok, és nem hagytok egyedül.