Ez a kép mintha már előre kész lett volna, akár egy az egyben ki is másolthattam volna magamból. Na de honnan is?
Hol is van ez a könyv, melyben készen vannak a képek?
Most, hogy anyu lassan már egy hónapja elment, tudtam először festeni az útról, mely megjelent bennem, mióta nincs itt. A halállal valamit csinálni kell. Ki így, ki úgy dolgozza fel, ám ami biztos, érdemes kibeszélni, kiírni, kisírni, kifesteni. Nekem itt a művészet, no meg már nagymamám halálakor kiderül, nincsen rajtam sváb kötény, melynek nagyok a zsebei, hogy ott el lehessen rejteni a fájdalmat..
A családban, a felmenőim közül az anyám érdeklődött a leginkább a bennem élő kutatás iránt. A halálos ágyánál még meg tudtam köszönni az életem, mert csodaszép. No nem azért mert oly szuper habos, hanem mert célja van neki. Tudta rólam, hogy számomra, ahogy Ganga mondja, a születésem joga, my birthright, hogy megismerjem az Igazit. Hogy ha ez a cél nincs, nincs semmi.. Nem éltet önmagában sem szerelem, sem hivatás, sem gyerek, sem család, sem semmi. Minden megjelenik, elmúlik, az egész diafilm jellege eléggé egyértelmű számomra, sőt folytonos tapasztalat. Az Igazit “akarom”, ahonnan mindez kivetül, mégis Ismeretlen marad.
Volt egy titkos tervem anyuval. El akartam vinni Indiába. A terv az életében nem vált valóra, nos megcsináltam itt a halála után nélküle, vagy éppen nagyon is vele.
Felvázoltam hát magunknak az útirányt.
Elindultunk erre a nagy-nagy útra, anyu már az abszolút sötétben, amire ha csak rágondolok megnyugszik az én szívem, és nem kíván semmi mást, én meg a kifeszített selyem felett a szobámban.
Egyikünk sem mozdult, mégis végtelen utakat járunk be. Megfestettem a Gangeszt, úgy hogy sohasem láttam. Elképzeltem. Vagy ahogy már fentebb írtam, kimásoltam..
Egyszerre van úton és ér épp a célba a folyó. Hamvak sokasága úszik vele a tengerbe. Ünnep ez. Gyertyát gyújtunk, nem is egyet. A hatalmas víz apró mécsesekkel tele.
Csenddel beborított mélysötét sír. A folyó is sír kicsikét. Szokott. Épp kisüt a nap, emiatt a szivárvány.
Itt most már minden így marad, örökre, vagyis azon is túlra. Ezt az Itt-et nem érinti idő.
utóirat: A halottakkal nem lehet találkozni. Nincs itt semmiféle vigasz. Azt a vallás találta ki, nem is tudom,miért..Nincs feltámadás, nincs új test az égben, ilyenek. Nincsenek szellemek, nem súg senki, nem segít senki odaátról, mert nincs is odaát. De persze lehet ezekkel simogatni magunkat. Egy ideig.. Sötétség van, semmi más. Gyönyörű, mélymeleg sötétség. Az elme erről a “helyről” ezt mondhatja utoljára, és akkor itt megáll, és felteszi a kezét, mert az ő dolga itt ér véget. És anyám halála pont erről szól, ide hozott el. Megmutatta, ami VAN. Amire e világ, ez az én, mint diafilm vetül rá. Világra hozott, hogy a halálával a forráshoz vigyen vissza. Nem volt könnyű a kapcsolatunk az életében, de annál gyönyörűbb a mostani. Nincs itt senki, soha nem is volt, én sem vagyok itt, Nothing ever happened, ahogy Papaji ezt már egy ideje megmondta, csak nem fogtam fel. Most sem tudom felfogni, mert ez nem is arra való.