A hazaút rettentően fájt, jó lett volna kihagyni a végső szakaszt, és útközben elengedni abbéli állhatatosságomat, mely szerint a szerelmet, mely a Megváltó szinonimája, a történeteimmel átmenekítem az életen. De valahol tudtam, ha képes leszek vigyázni rá, óriási kincs lesz az enyém, hisz ha a bennem felbukkanó szerelmes érzést a forrásáig követem, eljuthatok oda, ahol minden út és én véget ér.
Hagytam hát, hogy magával ragadjon az ár, lerántson a mélybe, dobáljon, játsszon velem kedvére, mérje meg, mennyi megalázást, megszégyenülést bírok el érte. És mikor hagyok fel a reménnyel, hogy miután egyszer tényleg megismerem a hatalmát, még visszatérhetek délibáb énembe.