Most, hogy a héten másodszorra is tiltólistára kerültem egy alapvetően férfiak irányította filmes oldalon, ahol illettek rágalommal, erős túlzásokkal, de alapvetően nem értettek, és úgy hiszem, mindenki magával vitázott, csak elgondolkoztam azon, mit is csinálok rosszul, illetve, hol rontjuk el ezt a nemi játszadozást, noha eredetileg egymásra vágyunk ellentétes neműek.
Elsőként hadd nyomatékosítsam, hogy imádom/imádnám a Férfit, és szívem szerint szolgálnám. Nem vagyok “feminista”, ami jelentsen is bármit. Nem harcolok semmiféle női jogért, sőt egyes vitákban sokszor még inkább a férfi mellé állok, mert azt a gyalázatot, ami egyes nők száját el tudja hagyni, az tényleg a legmélyebb poklok “ivadéka”. Mindig megpróbálom megérteni a másik oldalt is, két éve odáig elmentem, hogy például a lúgos orvosnál hónapokig hallgattam Krisztiánt is..
Illetve saját házasságomban, eltaszajgatva egymást a szakadékig, ott, ahol feltárult egymásban a valódi gyalázat, is képes voltam többször alányúlni a másikért abba..
Szóval isten lássa lelkem, eredendően szeretném szolgálni a férfit, csak azt hiszem, az van, hogy egy egészen más típusra emlékszem, mint ami itt általában felbukkan, és amikor csak egy férfimaszkban szereplő, valójában a mamát vágyó fiúcskát látok, aki eljátssza a komoly menedzsert, ingatlanost, vállalkozót, akkor bizony visítani kezdek.
Azt hiszem, egy túl nagy rész “ott maradt” bennem Egyiptomban, ahol istenként, hatalmas, felénk boruló kékségként imádtuk a Férfit, ahol ő tényleg valódi alapzatot jelentett, amiből mi nők délibábként bukkantunk fel. És amit aztán később lebutított a Biblia, és kivágott minket Ádám oldalából, aki már maga is egy sikertelen, hatodik napi, elfáradt próbálkozás csupán.
Bennem a Férfi minőség tényleg a minden jelenségen túli önvaló jelképe, aki van és uralkodik a látható világ előtt. Nagy, óriás, hatalmas, végtelen. Nem birtokol, hisz minden az övé, nem fél az áttetszőségtől, mert minden titok ismerője. A Férfi az égbolt, akit sok nő tart, és nem fogunk összeveszni azon, hogy a kékség kihez tartozik, mert tudjuk, egyedül azt úgysem bírnánk el. Sok-sok nő kell ahhoz, hogy egy valódi Férfit megtartson.
Egyiptomban nem is hallottunk a monogámiáról, azt már a keresztény, patriarchális rend nyomta ránk, aminek aztán a nők is megfeleltek. Mert a fenébe is, itt szinte mindenki elfeledkezett mára önnön magáról.
És noha tudom, hogy Gustav Klimt az életével csak szeretett volna egyiptomi férfiisten lenni, és csak akarta, hogy végtelen kék ég váljon belőle is, akit nők tucatja tart, és akiknek nemzett is tizennégy gyereket..de legalább emlékezett egy régi rendre, és ha máshol nem, hát a művészetében emléket állított neki.
Ám az biztos, hogy A csók ennek az egyiptomi Férfinek az emlékképe, aki égként borul a nőre, szinte bekebelezi, az egészet akarja, a nő meg boldogan adja át neki magát, mert végre Férfikezek között van, ami belehalhat, legalább ezen a festményen.
Szóval úgy hiszem, Gustav is gyakorolt a művészetével, vázlatokat festett maga elé, de az biztos, hogy ismerte a Férfit, még akkor is, ha töredékes életével ezt nem valósította meg teljesen. De a tudása már fél siker volt, és A csók előtt állva, annak erejét magunkba szívva, nyitva áll a megvalósítás lehetősége minden ma élő férfi előtt.
Mégis olyan kevesen élnek vele, és hát ezért rohangálok faltól falig, abba néha belecsapódva, ahogy a filmes oldal rangidős szerkesztője írta..
Dehogy akarok belecsapódni a férfibe, hanem beleveszni vágyok, de falat találok benne, súlyos férfiént, “isten” helyett, és ezért sikítok.
