Nagy fityisz ez a film az amerikai szuperprodukcióknak, ahol még a csillagokat is lehozzák a mozivászonra. Ahol egy pillanatot sem hagynak magunkra, hogy legyen időnk elképzelni..A film, noha a festészet utáni nagy kedvencem, valójában bezár. Mennyivel tágasabb a tér, mikor olvasom, elképzelem, annál, ahogy mozivásznonra ér, s a végtelen egyetlen arca korlátozódik.

A moziban meg kell születnie, testet kell kapnia határtalan belső képeimnek. Pedig anélkül is, hogy anyaggá sűrűsödnének össze, a leírások alapján felismerem  a bennem élő nagy regényhősöket.
A szereplőkkel még azelőtt találkozhatok, hogy “dönteniük” kell egy fizikai forma mellett.

Still3-credit-Nikolaj-Moeller

A mai napig őrzök  egy “látványt”  arról a lényről, akiben születésekor a fiamat ismertem fel még azelőttről, hogy a formát megláttam volna. Azóta is, ha Milánra gondolok, igazából ezt a kilenc hónapnyi, forma nélküli esszenciát látom, melyet a test csak eltakar.
Én is eltakarom magamat, miként a film  is egy-egy történetet. Ezek tények. Jó ezt tisztázni. Ettől még szeretem a filmet, meg magamat is.

De most itt egy alkotás, mely ablakot nyit és ajtót tár ebből  a zárt térből, mely a mozi, és a nyílászárók a képzelet végestelen végtelenjébe nyílnak. Egy film, melynek annyi verziója van, ahány nézője. Női szereplői, Iben és Patricia, mivel csak a képzeletünkben élnek, szinte földöntúli hatalmasságok. A fizikai formájuk sokféleségének lehetősége lenyűgöző.

És az egy dolog, hogy adva van egy döbbenetes színészi alakítás, na mert ugye Jakob Cedergren az egyetlen fizikai test, melynek arcjátékából, szavaiból, izzadtságtól gyöngyöző bőrétől bizonyos kapaszkodókat kapunk, illetve adva vannak a csupán hangok a telefonvonal túloldalán, ám micsoda hátborzongató történet bontakozik ki a látszólagos emberrablás mögött. Az elméjében megzavarodott nő, aki  talán egy másik dimenzióból nézve a legjobb jóra tör, mikor gyermekéből a gyilkos fájdalmat kivágni vágyja, s kígyókkal hadakozik elképzelt terekben. Talán egyetlen agyi “vezeték” van rossz helyre kapcsolva nála, melynek okán egy – a “normálishoz” képest – szürreális világban él, és olykor annak törvényei szerint cselekszik. És itt egy rendőr, aki büntetésben van, mert önkényes tisztogásba kezdett és ölt, és telefonosinassá lefokozott státuszban a másnapi bírósági tárgyalását várja. Ekkor találkozik a hasonló sorsú Ibennel az éterben.. Rendkívül szépen elmosódik a határ az áldozat és a elkövető között. A film másfél órán keresztül e senki földjén egyensúlyozik, s a nézőt is ebbe a ritkán látogatott, különös térbe hozza. Nagyon jó itt. Maradnék.

gustav-moller-den-skyldige-a-bunos-3