csináltam a telefonomban egy fekete listát, pár perc különbséggel üzenetet küldtem azoknak a szerelmeimnek, akik egyszer csak letiltottak, így most egymás mellett sorakoznak. Ez a gyászfalam, amit néha kinyitok, rájuk gondolok, és fáj..miközben nem adom fel a reményt, hogy egyszer visszatérnek, és akkor négyet szerethetek szerelemmel egyszerre. Mert noha az emberi szívem behatárolt szerv, ám az a táj, melynek ő a küszöbe csupán, a végtelenség óceánja, és ott elférnek egyszerre, és akkor nem fogok tudni betelni a gyönyörűségtől, ha egyszer mind együtt leszünk.
Tudomásom szerint még mindegyikük él, de letiltó mozdulatukkal elérték, hogy távolabbra kerüljenek, mint a halottaim. Néhai szeretteim velem vannak, szinte várjak, kérik, hogy szóljak hozzájuk, hogy kapcsolatba kerüljünk, és a maguk különös, a szív legelrejtettebb rekeszeiből válaszolnak is nekem.
Mindegyik férfi esetében ugyanazt az egyetlen hibát követtem el, magamból indultam ki, azt hittem, a szavaik mögött valós megtapasztalások, komoly elhatározás és érett, megdolgozott személyiség áll, mely tisztában van vele, minden igazi szerelmi kapcsolat kis halál, nem rózsaszín naplementés poszter, nem is csók az esőben a vége felirat alatt.
Azt hittem, e férfiak tudják, hogy hiába meditáltak éveken át, olvastak ki számtalan könyvet a megszabadulásról, hiába minden megtapasztalás, ami énjükön túlra repítette őket, mindez valójában mit sem ér, hisz csak időszakosan festi át a személyiséget.
A valódi szádhana, a végső gyakorlás a szerelmen keresztül fedi fel magát, mert ebben a jelenségvilágban egyetlen olyan megnyilvánulás van, mely jellegében hasonlít ahhoz, akik vagyunk igazán, halandóságunkon túl, és ez pedig a szerelem.
Ám ez az erő túl sokat kér, egész lényünket, széjjel akarja égetni azt rajtunk, ami eltakar attól, akik vagyunk. A szerelem tüze az egyetlen olyan eszköz, mely tényleg hatékonyan lép fel a személyiség az igazságunkat eltakaró, valótlan mivolta ellen, ám az eszközei gyakorta csöppet sem kellemesek. És igen, a szerelem fáj, vagyis dehogy ő fáj, hisz ő a létező legártatlanabb jelenség. Ami fáj, az a szerelem a múlékony én látszathatalma ellen indított támadása, ami vad lángajival emészti fel azt, ami eltakar szerelmetes önmagunktól.
Azt hittem, imádott férfiaim tudják ezt, és amikor egymás szemébe néztünk, nyilvánvalóvá vált számukra, itt most rajtunk keresztül egy olyan erő fog megjelenni, ami el akarja pusztítani valótlanságunk, és ennek a folyamatnak mi, az emberek leszünk meghosszabbításai, hisz a szerelem ereje rajtunk keresztül tud megnyilvánulni.
Én minden egyes alkalommal meghajoltam ezen akarat előtt, és meghosszabbítássá lettem, aki – igen előfordult -, olykor kegyetlen eszközöket használt. Tüze égetett, maszkok, régmúlt szerepek lobbantak lángra a közelében, s ez nem az én bűnöm, nem a konfrontáló, közvetlen magatartásom következménye, hanem a szerelem akarata általam, aki a legjobb jót vágyta odaadni nekünk. Saját magunk, de csak persze azután, ha végzett azzal a résszel, melyet eddig énként azonosítottunk.
Ám cserébe én sem csak simogatásokat, édesgetéseket, a vágy csúcsaira fellovagoló élményeket akartam, fel voltam készülve, bizony a szerelem fájni fog, mert túl sok valótlanság takar el engem. Szinte remegve vágytam az ütközeteket, tudtam, hogy szerelem idején egyszerűen elkerülhetetlenek, és minél gyorsabban túl akartam rajtuk lenni.
Ám a téves, az évszázadok alatt lebutított, a többi jövő-menő érzelem közé kevert szerelemdefiníció miatt, mely romantikus, három évig tartó képződménnyé zsugorította e gyönyörűséget, erre az offenzívára az említett férfiak nem voltak felkészülve. Hiába állították nagy hangon, hogy életüket egyetlen lapra, a megszabadulásra, tették fel, amikor az megmutatta valós, a történet akadálypályáin átrángató árát, engem – aki azt a hálátlan feladatot kaptam, hogy megmutassam a leghatékonyabb eszközt – félreállítottak.
És milyen furcsa, mind állítólag szellemi, spirituális, a végső igazságot kereső emberek. Hosszú éves gyakorlással a hátuk mögött, szent helyek, tanítók, komoly mesterek mellett töltött életükkel. Ami számomra újabb bizonyítéka annak, mily mélységesen lezüllött a spiritualitás, és ahelyett, hogy elvégezné tényleges feladatát, a személy demisztifikációját, csupán újabb szerepet ad, ami mögött tovább rejtegethetjük a szennyesüket. És az említett férfiak ennek mind a példái.