Édes Balaton, mindig is láttam rajtad, mennyire szomorú vagy. Hiába ültem le sima tükrű partodra, nem hittem a nyugalmadnak. Dühödnek, sötétzölddé vált tomboló viharaidnak annál inkább.  Mintha a könnycseppek tava lennél, a fel nem oldott bánat nagy vize.

Hallottam  egyetlen gyermekedről, akinek súlyos betegségét a nyáját partodon legeltető  Tihany éneke gyógyíthatta volna meg. A fiad e tündéri szólamokat hallgatva egyre jobban lett, s közben  mélységesen beleszeretett  a lányba. De az ártatlan dalra  odagyűlt a környék összes kíváncsiskodója is. Túl sok lett a taps és ez nem tett jót Tihanynak, fejébe szállt a dicsőség. Ráadásul, kiderült róla, hogy ravasz üzletasszony is, árulni kezdte hangját.

 

DSC00607

készül a Tihany

 

Eztán csak akkor nyitotta dalra ajkait, ha a hallgatóság fizetett. S te, Balaton nem győzted a partra cipelni kincseid, ám tómélyi drágakő raktárod  szép lassan kifogyott. Onnantól hiába kérlelted Tihanyt, gyógyítsa gyermeked eztán is énekszóval, az fukarkodott. Fizess és dalolok, különben csak a néma csend a tied.

Tudok róla, hogy ekkor halt bele bánatába a fiad, testét Badacsony hegyébe temettétek el. Tudok róla, hogy fájdalmad azóta is csillapíthatatlan, bosszúd pedig nem ismer kegyelmet, s a legváratlanabbul törsz tengernyi hullámokkal azóta is a magasba,  s rázod  meg véget nem érő szomorúságoddal a vizeket és  hegyeket.

116466068

Egy ilyen kirohanásodkor Tihanylány felismerte, miatta van az összes vihar, s rendíthetetlen haragod elől  félelmében  egy barlangba menekült. Az egyik mázsás kő éppen annak bejárata elé zuhant, bezárva ezzel abba a leányt, akire aztán még egy átkot is vetettél. Ettől kezdve, mert  fösvény volt hangjával, bárki szóljon is hozzá, hétszer kell megismételnie annak minden szavát!

A tihanyi visszhang ott van ma is sziklabörtönében, és gyönyörű hangja engedelmesen ismétel minden szót. .

Múltkor, hogy Tihanyban jártam elsétáltam a barlang felé és meghallottam abban a panaszos leányt.

Tihany vagyok, a sziklabörtönbe zárt ártatlan szív, a mázsás kövekkel  eltorlaszolt valódi tekintet, a barlang mélyén raboskodó egyetlen fohász. A könyörgés, hogy hadd váljak azzá, aki valóban vagyok. Engedj ki a börtönömből, leszolgáltam a büntetést.

Maradok szolga eztán is, lelkesen a rám vetülő hangokat visszhangzó leány. De hadd fordíthassam el tekintetem a világtól, hadd lehessek a csendnek a hétszeres visszhangja.

Mit szólsz hozzá, Balaton?  Megbocsájtasz Tihanynak? Úgy szeretnék látni egy boldog tavat!