(Paul Klee aranyhalával)
e jelenségvilágban soha semmilyen izmus, felekezet mögé, politikai csoportosulás, de az oltáskérdés témába sem tudtam beállni teljes szívemmel. Mindig is tudtam, ebben a kettétört világban csak fél dolgokat lehet választani, és az igazság az ellentétes dogmák, a nagy kijelentések, elvek között van félúton. Ennek okán elrettentenek azok, akik annyira biztosak magukban, egy látszaténben, valódi önismeret híján, hogy képesek e káprázatból kiemelni valamit, és azt mondani rá, ez az, ez az igazam.
A paradox helyzet az, hogy ettől függetlenül mégis kötelességnek tartom a Földön élve választani, egyáltalán azt el kellett határozottan dönteni, hogy fiú leszek-e vagy lány. És szerintem már itt is hezitáltam..
Az elitista ezoterikus, nem választó típus dühít fel igazán, ő az arrogancia netovábbja, aki azt hiszi, megteheti, hogy kilátóban éljen. Hozzá képest egy meggyőződéses, szívbéli jobboldali is jobb..
Ám ahhoz, hogy választani tudjak, a saját értékeimmel, erkölcsi, morális szabályaimmal, saját törvénykönyvemmel nagyon is tisztában kell lennem, vagyis mélységes önismerettel kell bírnom, és olyan oldalra tenni le a voksot – mert muszáj, mint ahogy sajnos az androgünitás nem lehetséges a fizikai testben – ami ezeknek a legjobban megfelel. És akkor döntök, és lehet, hogy rosszul, de akkor majd revideálom a döntésemet, ha még lehet. Mert tévedni emberi dolog.
Nekem a szabadszerelmű elveimmel esélytelen volt az elmúlt 16 év kormányzás, engem ott simán máglyra küldenek, amiatt az egyszerű ok miatt, mert egyszerre többet is szeretek..mert nem a megcsalást legitimizálom, hanem a transzparens kapcsolatokat, de ez egy másik írás. De az csak az egyik ok, ám mégis nekem a legfontosabb.
Lehet, hogy mert csak nagyon fáradt voltam 12-én, de sajnos nem kapott el az össznépi boldogság-cunami, amit iszonyatosan sajnálok, pedig rám fért volna elfeledkezve magamról ismeretlenekkel az utcán ölelkezni. De már akkor is éreztem, az örömünk mögött mások irtózatos félelme, agressziója és bánata lakozik, ami nem engedte meg nekem azt, hogy korlátlan örüljek.
Most elsősorban rájuk kell vigyázni, rájuk, akik fájdalmukat, félelmüket, megingathatatlan meggyőződésüket nem kezelni tudván jelen vannak a társadalomban, két és fél millióan vannak, szóval jó sokan.
Emlékszem, négy éve hányan közülük kigúnyoltak, amikor gyászoltam MZP veszteségét.
Komolyan veszem a gyászukat, és továbbra is nyújtom a kezem feléjük, hátha most messzebb ér a nyújtózkodásom. Hátha most nagyobb eséllyel találkozunk valahol a két szív között közepén.
Hátha bennük is felsejlik, csak a középpontban találkozhatunk.
De ehhez először mindekinek magában kell „középre” menni, és ez a legnehezebb.
