Mikor nagyon fáradt vagyok, és nincs már semmi máshoz agyam, de még aludni sem tudok, megmondó embereket tiltogatok a fb-on, a festményes oldalam megállás nélkül ajánlja ezeket (is). De olyan ez, mint a Duna mellett nyáron szúnyogot irtani, esélytelen, csak jönnek és jönnek.
Ipari méretekben megy a hozzáértés, az okoskodás, az életmód tanácsadás, a másik betegségének megfejtése, és annak nagyhangú prédikálása azzal kapcsolatban, hogy az illető, hol hibázott, miért beteg lett. Komolyan ezek a magukat sokszor segítőnek nevező jósok, kártyavetők, vegán, mindenmentes jóginik olykor több bajt okoznak a buta és félrevezető tanácsaikkal, mint maga az élet direktben. Én balga, naiv, élet közepi válságos – ami mondjuk születésem óta tart- asszonka, az utóbbi években kétszer dőltem be látónak, akiknek persze volt még pár címkéjük. Mind a kétszer teljesen az ellentétét mondták annak, ami később megtörtént, pedig bizony, hogy vártam a lovat és a herceget januárra..

Tegnap megint belefutottam egy ilyen szépasszonyba, aki azt állítja, hogy teljesen egészséges, és ismeri is az ahhoz vezető utat, hogy te is meggyógyulj, persze rögvest ott az árukapcsolás, gyere hozzám jógára, enni, inni, olvasd a könyvemet..Odáig azért nyilvánosan nem merészkedik, bár a könyvét nem ismerem teljesen, hogy diagnosztizálni merje az egyes betegségek lelki okait, de az ilyen is gyakran előfordul, hogy a végén az egész oda fut ki, hogy ha időben kiléptél volna, elhagyod, szétrúgod, megcsinálod akkor nem betegedsz meg. Undorom ettől a tudálékosságtól és arroganciától, mely mögött minden esetben butaság, félműveltség van, mert csak az mer így hangoskodni, csak az hiszi azt, hogy az élet kegyes hozzá, és miatta kel fel a Nap, akiből hiányzik az igazi tudás.

És hozzátenném, van olyan, hogy nem tudsz kilépni, hogy anyagilag kötve vagy, és kb kikötözve egy helyzethez kell átélned a sorsod csapásait, a férjed, a pasid, a főnököd verbális ütlegeléseit, a folyamatos megszégyenítést, a lelki abúzust. És bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy ennek a káprázat(os) énnek, aki születik és meghal, létezhet ráhatása arra, hogy mi fog megesni vele, magyarul, hogy a délibáb majd változásokat eszközöl az alföldön, ahonnan felbukkan, de ezt – tűnjék ez nagyképűnek, de vállalom- sprirituális ovinak hívom.