Hilma svéd festőművész volt, aki megelőzve az összes absztrakt festőt, már a 1900-as évek elején nonfiguratív képeket készített. A legenda szerint életében rejtegette az alkotásokat, és kikötötte, hogy majd csak halála után húsz esztendővel lehet szélesebb közönségnek megmutatni őket. Azért is írom, hogy legenda, mivel több filmet, interjút is megnéztem Hilmáról, és volt ahol azt állították, végül is a sokszoros visszautasítás miatt döntött úgy, hogy inkább elcsomagolja a műveit. A hatvanas években egyik rokona talált rá a festményekre a családi ház pincéjében, melyek télen mínusz huszonöt fokban fagyoskodtak, nyaranta pedig volt úgy, hogy a helyiség hőmérséklete elérte a negyven fokot is. A család elsőre nem sokat tudott kezdeni a különös, gyakorta óriásformátumú képekkel, így amint lehetőségük adódott, szakértőkhöz juttatták a műveket, így kerültek el a festmények a világ nagy múzeumaiba, szerencsénkre.Hilma az egyik kedvenc alkotóm, ám nem azért, mert annyira tetszenek a képei, hanem elsősorban művészeti alapállása miatt. Nála a festés szellemi gyakorlat egy olyan célért – önnön eredete feltárása – ahova tudjuk, nem vezet híd az életből. Ám Hilma mégis erre a lehetetlenre gyakorolt.
Ahogy keleten mondják a szádhanája – tudatosan és rendszeresen végzett spirituális tevékenysége – a festés volt. Úgy hitte, miközben alkot, üzeneteket hoz át egy el nem múló világból, csatorna lesz.
Képei látomások elképzelt örökkévalóságunkról, egy végtelen érzékeny lény személyes jellegével átfestve. Annyiban tartom veszélyesnek az ilyen műveket, és ezért is viseltettem sokáig fenntartásokkal festészetével szemben, mert ez a fajta direkt közlés befolyásolja a néző kapcsolatát saját “örökkévalóságával”. Hilma elénk tár egy feltételes túlvilágot, és azt állítja, a láthatón túli világ ilyen.
Ám annyiban elnéző vagyok, hogy festészetét bele kell illeszteni a kor szellemi törekvéseibe, az 1900-as évek környékén, amikor már megcsörrent az első telefon, és röntgensugarakkal lehetett átvilágítani a testet, virágkorát élte a spiritualitás. Hilma négy barátnőjével heti rendszerességű szeánszokat tartott, ahol szellemi világokból fogtak fel üzeneteket. Talán létezhet kapcsolat lét és nemlét között, de azok teljes hitelességére mégsem szabad egy egész életet alapozni. Ők mégis megbíztak ebben, és Hilma e láthatatlan világ üzeneteit festette le.
Ám számomra ezek a képek, mint művészettörténeti érdekességek, mindenféle szellemi hozzáköltés nélkül, önmagukban is megállnak. Sőt! Hisz Hilma volt az első olyan festő, aki megelőzve a nagyokat: Kandiszkij, Klee, Miró, Max Ernst előtt már absztrakt stílusban festett. Ezek a képek a nonfigurális festészet legelső, legőszintébb zsengéi, rettentő bátor mozdulatok, melyek minden előzmény nélkül jelentek meg a művészettörténetben.
A stockholmi modern festészeti múzeumba többször csak Hilma miatt szaladtam be, ahol a számomra rémségesen modern képek között az egyik félreeső falat Hilma kapta meg. Sajnos azonban csak hat vagy hét kicsike kép lógott ott, melyek előtt, ha megtehettem, és épp nem nézte az őr, mit csinálok, hosszú perceket álltam csukott szemmel. Ugyanis élőben azt tapasztaltam, itt nem a látvány, hanem a “vászon mögötti erőtér” számít, a “hely”, ahonnan a festő ezeket a látomásokat áthozza. Így számomra ezek a festmények ajtók, melyeken keresztül saját átjárómba is beléphetek.
Hilma képei inkább meditációs objektumok, melyeket elcsendesedésre, “határátlépésre” lehet használni. Sajnos erre azonban legtöbbször kedvezőtlenek a feltételek, mert mindez csak élőben hat, és jelenleg nem tudok nagyszabású Hilma-kiállításról.
Itt pedig ínyenceknek a Hilmáról készült, az életét részletesen bemutató, nagyszerű film:
Még egy érdekesség, tavaly volt szerencsém Stockholm egyik elővárosában, Danderydben karácsonyozni egyedül, ahol már valamily megmagyarázhatatlan Hilma-lázban égtem. Ez idő alatt terveztem meg, majd otthon meg is festettem Freya északi istennő és egy személyes találkozásomból ihletődött festményem, melyhez Hilma af Klint-től kértem el alapnak az egyik művét. “Örömmel adta”. Aztán pár nappal később olvasom a wikipédián, hogy Hilma abban a városrészben halt meg, és ott van eltemetve, ahol épp időztem.