Azt már tudjuk, hogy Hilma af Klint absztakt volt azelőtt, hogy a fogalom létezett volna. Ő definiálta az izmust még a forrásánál, mely szűkölködve a látható világ formái között, azok börtönéből kitörni vágyott. Hilmánál az absztrakt még nem a későbbiek a látványt felbontani, összezúzni vágyó kísérlete volt, ő eleve nem is nyúlt a tárgyi világhoz, eszébe sem volt összetörni azt, ami amúgy is csak illuzórikusan létezik.
Hilma rögvest a “legmagasabb csúcsokra”, a szellem felé tört. Ám a nagy kérdés az, mennyire bízhatunk a festészetében, hisz ő nem kevesebbet állított, minthogy éteri terek üzeneteit “hozza le”. Amivel még önmagában nincs is baj, hisz már a fizika is tudja, a világ nem az anyagnál végződik. A baj az, hogy mégiscsak az általa, és az Ötöknek hívott spiritiszta közösség segítségével felfogott üzeneteket többnek, valódibbnak tartotta, mint a tárgyakként megjelent világ ábrázolásait.
Talán annyiban kell elnézőnek lenni vele, hogy nem találkozott olyan hiteles tanítóval, aki az igazság felé mutatva felfedte volna előtte, mindaz, amit az én érzékel, lényegében “egy kutya”. Hisz legyen az sűrű anyagi, vagy szubtilisan éteri, még mind ennek a világnak a része, melyet nem érdemes hierarchizálni.
De elnézőnek kell lennünk vele, hisz csak egy Rudolf Steinerrel találkozott, aki szintén ahelyett, hogy demisztifikálta volna azt az ént, aki százféle világot képzelt a mienk köré és fölé, és nem a valóság terei felé tört, hanem csak az elme képzeteit gyarapította.
Egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem voltak helyükön a dolgok, és a szellemnek kikiáltott hang nagyobb létjogosultságot kapott, mint a tárgyi formák. És igenis volt az egészben egyfajta gőg, hogy ami szellemi, az több, magasabb rendűbb, mint ami megfogható. Pedig itt minden ugyanabból az anyagból van, ami nem más, mint az én mozifilmje..
Borzasztó dolgok ezek, botrány ez a hír az énnek, hisz ha nem cél a fejlődés, az éteribbé válás, az angyalsors, az elíziumi rétek, akkor milyen irányt adjunk neki az életben?!
Hilma nem csak a festészeti változások előfutára volt, de gondolatiságával a mai, magát szelleminek és spirituálisnak nevező ipar térhódítását is jelezte, amelynek meglenne a létjogosultsága akkor, ha szerényen beállna a sorba, ha önmagát a megfelelő polcra tenné, és nem állítana többet, mint a lehetőségei.
Mert miként Hilma képei, úgy a spiritualitás is csak az én, a személy területén hozhat változást, és pontosan annyira megbízhatóan, mint a svéd látnok képei. Melyek persze szépek, színesek, és akár némely ponton igaziak is lehetnek, hisz ki tudja, lehet tényleg így néz ki a mennyek birodalma. De azért biztosra ne vegyünk itt semmit..
Úgy hiszem, ezzel a szellemivé és spirituálissá tett világgal nagyon veszélyes terekbe nyúltunk, és mindez azért van, mert már egyikünk sem tudja felfogni az egyetlen tanítást egyben, hogy “én és az Atya egyek vagyunk”, és rajtunk kívül minden csak ámítás, miért is foglalkozunk vele..
Mert ez zajlik, a spritualitás mentén életek mennek el az én csiszolgatásával, tisztogatásával, ami célként van definiálva, és nem marad hely a lényegre.
Mert még egy agyoncsiszolt, a csúcsaira fejlesztett én sem lesz istenné..
(Képek: Hilma af Klint arcképe, művei és a jegyzetfüzete)