Miért nyomom folyton ezt a szerelem témát? Hát nem azért mert csak olyan jó dolog. Dehogy. Az elmúlt évben, mondjuk úgy 87%-ot szenvedtem, és 13%-ot örültem miatta. De lehet, hogy keveset mondok a 13-mal. A legváratlanabb és legfájdalmasabb tájakon hurcolt át, berángatott az emberi psziché legelhagyatottabb vidékeire, melyeket mennyire is szeretnénk elkerülni. Ennyi hazugságot, csalást, lopást, bűnt, sőt életnagyságban az ördögöt aligha láttam még. Fekete, nehéz év volt, ahol minden “normális” ember feladta volna már. Csak hát én normálisnál is normálisabb vagyok, és tudom, hogy semmit sem hagyhatok rendetlenül magam után.
Fogalmam sincs, hogy a szerelmem a világ elől gondosan eltitkolt és cukormázzal leöntött része mennyibe “tükröz” engem, de biztos közöm van hozzá, hisz valami miatt “bevonzottam”. Igen tapsolhattok ezoterikusok, én is szoktam tükröződések mentén gondolkozni, csak nem állítok e kapcsán semmit, nincsenek stabil kijelentéseim, csak azt tudom, hogy nem tudom.
A szerelmem bűne az enyém is, ez innen sorsközösség, nem értem, hogy kerültem ide hozzá, de nem menekülök el, mert tudom, hogy szeretem, és ez az egyetlen erőm. Ez a kulcsom a kiszabadulásra a jelenségvilágból, ami a legfőbb cél.
Úgy vagyok vele, az a kiismerhetetlen és gyönyörű erő, mely szerelmet hoz világra a szívemben jobban tudja, kihez rendel, benne jobban bízom, mint magamban. Persze egyek vagyunk isten és én, létem hozzá képest csak káprázat..
Egyet viszont tudok, a szerelem nem jópajtásokkal kapcsol össze, eddigi tapasztalataim szerint, mintha szándékosan a világ két végpontján élő lények szokta a szerelem egymáshoz vezetni. Az ellentéteket. Hogy a szerelemben végre feloldódjon a világ illuzórikus kettős természete.
Valami olyanba szeretünk bele, ami nálunk nincs a felszínen, és amiről tudjuk, nélküle, mint személyes entitás, hiányosak vagyunk.
A szerelem igenis nagyon fárasztó, mert tényleg északról és délről haladunk egymás felé, és csak az éri el a másikat, aki nem a félelmeire, a hazugságaira, a kifogásaira, a sérüléseire figyel, hanem végig kitart a szerelemben.
Önarckép androgünként. 2022, 85*85cm
A férjem huszonnyolc éve, mikor megismertem a “függőlegesség” jelképe volt, én meg a “vízszintesé”. Két olyan erő, melyek világi esetben soha nem érhetik meg egymást. Te miért állsz, amikor én egész nap feküdnék? Ám a szerelem addig rángatott minket, míg – és ez nem két év volt, hanem inkább tizenkét..- valami csoda folytán a kifogások, a menekülések lehetetlenségei ellenére elértünk egymáshoz. Nem, nem arról volt szó, hogy erősek voltunk, hanem a szerelem volt az és maradt is. És nem győzi huszonnyolc év ellenére is megmutatni nekünk hányféle arca van.
Azóta többször átéltem hasonló találkozást, erősek voltak azok is, de nem annyira, mint annak idején a férjemmel. Viszont egy éve berobbant a bomba, és ugyanez ismétlődik meg még egyszer.
Csak annyit mondtam az elején, a végéig kísérlek, mint ahogy a férjemet is, bőven képes vagyok egyszerre kettőre, mert ahol szeretet van, ott van erő, ott nincs monogámia, mert lehetetlen egy életen át csak egyet szeretni. A szív ennél sokkal végtelenebb tér.
A végéig kísérlek, de nehéz lesz, fájni fog, csípni, rúgni, konfrontálni, olyan tükröt kapsz sokszor, ami nem fog tetszeni. Törd össze, ne foglalkozz vele, hagyd, hogy felbukkanjon, és gyere tovább. Én már ezt egyszer végigcsináltam, és tudom semmi másnak az életben nincs értelme. Ez az egy, amit megtehetünk a “szabadulásunkért”, hogy megtanulunk a szeretni. A többi már az “isten” dolga.
Az új szerelmem megint elszaladt, most a legmesszebbre, erre a húzós menetre nem volt felkészülve, mert – mint az egész világ – a szerelem alatt ő is valami romantikus, rózsaszín képződményt álmodott magának. Bedőlt az “ördögnek”, aki a többi jövő-menő érzelem közé keverte a szerelmet.
“Imádkozom” érte, és az összes többi olyan férfiért, aki személyes énje védelme mellett dönt éppen, és ellenáll a szerelemnek.
Én nem mozdulok, amit megígértem, abban kitartok. Végét mondtam, és az még messze van, addig még sok feladatunk maradt.
Remélem, visszatérsz, ez az írás neked szól, és minden éppen a szíve elől menekülő férfiért egyszerre. És azért mutatom meg, mert a szerelem nem magánügy, a szerelem közös kincsünk, az emberiség egyetlen értéke.