Sarokba szorított az élet, nincs hova tovább meneküljek. Eljött a pillanat, hogy a tőlem legtávolabbi minőséggel szembe kell nézzek, azzal, amit szerettem volna egy életen át hárítani.
Most még “Japánnak” hívom ezt a jelenséget, és a célom nem kevesebb, minthogy eggyé váljak vele. Jobban mondva realizáljam azt a tényt, hogy sosem léteztünk külön.
Míg én a tájon szabadon átszáguldva, szókimondóan, szétszaggatnám a személyek közötti kerítést, addig ő falakat épít, melyek előtt udvariaskodik, és alázatosságot tettetve hajlong és hallgat. Sőt, ezt fokozandó lekötözi magát, elfojt és elszigetelődik. Miközben a szíve erőteljesebben ver, mint az enyém. Miközben benne több szeretet van, mint bennem. És hangosabban kiállt a szabadulásért.
japán szarvas- magyar szarvas / Fehér szarvas- csodaszarvas, 2025, 84*84cm
Félelmeim és megvetésem dacára magamba fogadom e jelenséget, „Japánt”, mert tudom, hogy minden különbözőségünk ellenére, amit együtt létrehozunk, az lélegzetelállító. Mert amit keresek, az noha nem érinti az ellentéteket, de mégis azok nászában fedi fel magát.
Az eggyé válásunkra, mint rettentő csatára készülök, ám ahelyett, hogy páncélt öltenék, levetkőzöm. Levetem magamról az emberi jelmezt, és a magzati létemen túl eljutok oda, ahol még anyag sem vagyok. Mert csak ebben a minden testet öltést megelőző állapotban tudom felszívni magamba népem valódi erejét, amit a kékfestő éggé lett magyar mintavilág és a csodaszarvas jelképez.
magyarul..
Hogy végre megláthassam a legtisztább fehérséget sem érintő színét, és az ajándékot a két keze között, amit csak nekem készített.
És akkor kimarad pár szívverésem.
japánul..