(a Tarr Béla új filmet forgat című képem mellé)
rémisztő korban élünk, talán soha ennyi mentális betegség nem létezett, vagy talán inkább soha ennyi címke. Mintha ez a végtelen mennyiségű pszichológus, coach, segítő keltené életre a mentális betegségeinket.. Ők beszélnék be nekünk, hogy betegek vagyunk azzal, hogy nevet adnak az emberi lét teljesen természetes deformációnak – hisz naná, hogy halhatatlan lélekként eleve sérülünk egy ilyen porhüvelyben – és majd náluk meggyógyulunk.
Ma már nem barátaid vannak, bizalmasaid, megtartó házastársad, és szerelmed, hanem pszichológusod, aki nem önszántából hallgat meg, hanem drága pénzért, mert neki is ki kell fizetnie a számlákat.
Jézus idejében nem létezett a pszichológia tudománya, mégis meggyógyultak az emberek, mert hitték a csodát, és ma arról akar meggyőzni a sok segítő, nehogy elhiggyem azt, hogy majd a másikat szeretettel meg tudom gyógyítani. Végül is igaza van, teljesen sosem fogom meggyógyítani, de ha a szívét ki tudom nyitni, akkor már nyert ügyünk van. Mert akkor legalább a nyitott szív fog uralkodni a személy romhalmaza felett, ami majd úgyis oda kerül, ahova való, a feledésbe. De a szív az megmarad.
Ma reggel megint azon gondolkoztam, nem bírom tovább, és terápiára küldöm az egyik nekem legkedvesebbet, legfontosabbat, ennyi ellenállással, kétellyel, egoizmussal nem bírok. Már megint gyomorgörccsel ébredtem, és arra gondoltam, ha így folytatja, meg fogom gyűlölni, szét fogom kiáltani a világnak a titkait, leleplezem, bosszút állok rajta. A pszichológia csak annyit tett velem, hogy bebeszélte nekem, hogy ide kevés lesz a szeretem, ide kezelés kell.
Miféle kezelés? Miért tudna többet nálam a szakma, egész biztosan nem szereti úgy őt, mint én, mivel akarja hát meggyógyítani? Gyógyszer a lélekre meg méreg. Azt csak és kizárólag tűzoltás esetén vagyok hajlandó beadni valakinek, de nem gyógyítás céljából.
Úgy hiszem, itt mind egy “pszichológust” biztos, hogy kaptunk az életben, a társunkat, a szerelmünket, egyetlen valakit, aki jobban szeret minket, mint saját magát. Csak ez a kettőnk között felbukkanó ismeretlen erő, na jó a valóság első és leártatlanabb aspektusa fog meggyógyítani minket. És biztos, hogy mindenki kap, kapott társat, maximum nem ismeri fel, és túl meredek az az út, mely hozzá vezet, és lusták, kényelmesek vagyunk.
A szerelmünk a mi pszichológusunk, és persze értem, aki feladta, hogy végigjárja a valóban legkeservesebb utat, mely egy másik emberi lényhez vezet, aki igaz szívvel meghallgatja, és inkább kifizeti a harmincezret egy órára, mert instant megoldást akar.
Őrült vagyok, nem pszichológushoz megyek ma sem, hanem a szerelem felé. Ha Jézusnak sikerült nekem is fog, Jézus is ember volt.
Ettől függetlenül köszönöm pszichológus ismerőseimnek, hogy segítik azokat, akiknek nincs elég bátorságuk, erejük a jézusi úthoz, ami tényleg brutálisan nehéz.. De sose felejtsék el nekik mondani, ők éppen csak felkészítik őket arra.
(és azért mertem ezt leírni, mert aki igazi SEGÍTŐ, az úgysem veszi magára, mert léteznek olyanok is szerencsére)