Hónapok óta közeledett felém, először csak aprócska foltnak tűnt a horizonton, később délibábnak, fényből a messzibe festett, hol megjelelő, hol eltűnő alaknak. Aztán, hirtelen, mint aki meggondolta magát, visszakozni kezdett és hátrébb lépett, noha le nem vette rólam a szemét, de már tőlem ellentétes irányba haladt.
Onnantól majd belepusztultam a hiányába, s csak arra vágytam, bárcsak meg sem ismertem volna. Majd amikor már nem is számítottam rá, ismét közeledni kezdett, attól a perctől kezdve viszont megállíthatatlanul és éppen felém. Nem is csak felém, belém. Mikor leült velem szembe, hogy tekintetével végre megsemmisítsen engem és a világot köröttem, egyetlen pillanattal tűntem el benne.
Ha akkor valaki megleste volna mozdulataimat, egy a légüres térbe nyúlkáló női alakot lát.
Szerelemnek hívjuk azt a jelenséget, mely a valójában hatszázharmincnégy-millió kilométerre egymástól távol lévő Neptunuszt és Jupitert egy adott pontból szemlélve, ami éppen a bolygónk, pillanatokra egynek látja.
