December 31-én már talán érti az ember, mit akart tőle az év, mert annak igenis voltak tervei, melyek kapcsán semmi garancia nincs arra, hogy azok megvalósítása nekem nem fog fájni.
Az elmúlt évek rendkívül sok vesztesége után most már akartam is valamit kapni. De ki kíváncsi itt rám, a sors bizonyára nem. Védelmet akartam magam köré, szilárd falakat, egy házikót, ami úgy illeszkedik rám, mint egy passzentos ruha.
Helyette szerelmet kaptam, ami úgy tépte le rólam a maradék védelmi burkokat, hogy ihajj..
Ám miután hét évvel azután, hogy ezen hígítatlan esszenciájában újra megismertem a szerelmet, lehetőséget kaptam ahhoz, hogy minden érzelmen és ragaszkodáson túl felfedezzem, honnan és miért is érkezik. Mert abban egészen biztos voltam, az eredeti szerelem nem tud a szexusról, az éteri, és a céljai között nem szerepel az evolúció fenntartása.
Sok kutatás, figyelem és szenvedés után ebben az évben nyilvánvaló lett, hogy az a férfi, aki elhozza, aki vásznat tart lényével, csak a szerelem postása, és neki tényleg annyi köze van az átadott ajándékhoz, mint mikor a kézbesítő levelet hoz nekem. Ott milyen könnyedén is átveszem a küldeményt, és nem sírdogálok még hetekig azon, hogy miért nem ölelgethettem szorosabban a postást.
Ebben az évben háromszor átéltem egy ilyen “kézbesítést”, és egyre nyilvánvalóbb lett, a legtöbb postásnak, na jó férfinak fogalma sem volt, mi van a csomagban. Valami szenvedélyes sóvárgást éreztek ugyan az ölükben, a szívük is egyszer talán mellé kalapált, de aztán minden visszaállt a helyére, és nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget az egésznek. Pedig annyira jó lett volna megosztani velük az örömöt, közösen kibontani az ajándékot.
De ez is csak azért van, mert egy alapvetően téves örökség miatt a szerelmet párban akarjuk megélni, és nem vagyunk tisztában azzal, hogy az megoszthatatlan és a világmindenség legmagányosabb útja.
A célja pedig, hogy az évek alatt teljességében eltávolítsuk róla a formát, és felkutassuk magunkban azt a szívet, mely e világban megjelenve felismeri.
Mert az a szív az egyetlen és utolsó esélyünk ebben a létezésben.
