A 2020. esztendő nem hozott számomra igazán újat, sőt most lett először igazán ismerős a táj, s a világ ebben az évben zárkózott fel hozzám teljesen. Eddig is a négy fal közé zárva, önmagam történeteiben léteztem, s pontosan tudtam, hogy ami kint megjelenik az a saját mozicsatornám. Így magamon kívül senkit nem okolhatok semmiért, hisz én teremtettem főszereplőként önmagam és az összes hősömet. 2020-ban a körülmények is támogattak ebben, és persze, hogy kínlódtam emiatt én is eleget. Ám ehhez már hozzá vagyok szokva, hisz amióta eszméltem fáj az, hogy élek, amin felesleges is csodálkozni, hisz sok ezer évnek rossz beidegződéseit nem fogom pár év alatt átalakítani. De igyekszem. A festmények e téves örökségeket, hamis tudást átírandó születnek. Vallomásaim önmagam felé, az meg, hogy közkinccsé lesznek azért van, mert nincs választóvonal te és én között. Rég rossz lenne, ha úgy hinném, ott végződök, ahol a testem.
A művészet maradt számomra az utolsó vallás, az a szűz terület, melyben még megbízom, itt érzem egyedül, hogy őszinte alkotások segítségével találkozások születhetnek. Ez az utolsó remény, mely feloldhatja a magányt.
1.Piroska 2.0
A szabad házasságban az a nagyszerű, hogy az ember hirtelen lángra lobbanó természete nem bűn, s folyton-folyvást megégetheti magát a világban felbukkanó szépségek által. Szerelemnek viszont nem nevezném e fellángolásokat, s idei év meg is mutatta, hogy jól látom ezt. Sajnos ritkán egyezik a szótáram a nekem kedves férfiakkal, mert amit ők szerelemnek neveznek, az nekem egy veszélyes érzékcsalódás csupán, egy éppen jobbra kilengő állapot, melynek minden esetben meglesz a balra lengő következménye is.
A Szerelem nekem nem egy megjelenő és felbukkanó jelenség, annak tárgyára még csak gondolni sem merek, mert már a gondolat feltételez egy ént, aki csak bemaszatolná azt.
A baj az, hogy miközben a másik éli a maga törvényszerű jobb és baloldali kilengéseit, én kötődni kezdek, sőt észrevétlen összenövök a másikkal, vagy egyszerűen csak fellebben a fátyol, és ahol a világ kettősségről zeng, ott belőlem eltűnik a kettő, és a másikat onnantól önmagamként élem meg. Emiatt van az, hogy merek a társammal oly közvetlen lenni, olykor oly pocsék és gonosz, mint magammal, mint mikor reggel a tükörbe nézve azt mondom, de kellemetlen is vagy ma. De mert szeretem magam, így tudom, úgyis elmúlik a vihar, újra kisüt felettünk a nap.
A 2020-as első festményen amikor tükörbe néztem, inkább eltakartam a szemem. Jobb volt előre nem tudni, mi vár ránk, lehet, hogy el sem indulok. Mondjuk, útközben kék madár úgyis felrántotta előlem az utat..
2. Uránuszaink az aszcendensen 
Májusra, mire végre újra elindult a légi közlekedés már rendesen szétcincáltuk egymást a szerelem égisze alatt. Hiába voltunk különböző színű pulóvereink alatt ugyanolyan mintájúak, hiába jöttem rá, hogy hasonlóságunknak megvannak az okai a csillagokban is. Hiába, hiába. Pedig szembe jött velem egy másik, aki én vagyok, papírom van róla, őt is 46.esztendeje nem hagyta a történetben megnyugodni az aszcendensén ülő Uránusza, őt is a Hold kötelezi szüntelen átalakulásra a kapcsolataiban. Találkoztam valakivel, aki ugyanarra tart és ugyanolyan kibírhatatlanul makacs és nehéz, mint én. A pechünk az volt, hogy az egyikünk tévesen szerelemként címkézte találkozásunk, persze nem nagyon tévedett, hisz az ember végső soron önmagába szerethet csak bele. De májusra kiderült még saját magunkkal sem megy, még a legutolsónak hitt jármű is bedöglik alattunk, és ki kell szállnunk abból is.
Én ekkor téptem le erőnek erejével magunkról azt a legutolsó, minimális különbözőséget, mely elválaszt, hogy én nő vagyok, ő meg férfi lett, és akkor szerettem bele. Ő meg azt hiszem, onnantól éli meg úgy isten igazán a balra kilengését. Ami eddig szerelem volt az most megvetés, ellenszenv. Elcsúsztunk, mint minden az életben.
3.ich liebe mich
Ezután már tényleg csak az maradt, hogy egy jó vizes szivaccsal lemostam mindent a tábláról, eltűnt onnan Uránusz és a Mérleg is, nem akartam jelképekről hallani tovább. Ezután már tényleg csak az maradt, hogy az év számomra legnehezebb részében, amikor este kilenckor már könyörögni kellett a napnak, hogy pihenjen végre picit, össze kellett törnöm az utolsó tükröt is, melyben önmagam vizsgálgathattam, hogy megnyugodjak. S valahol július környékén, a fiam 19.születésnapja körül öleltem át végre minden tükörkép nélküli önmagam.
4. Aranyeső
Ebben az irtózatos önölelésben, mintha hárman szorítottuk volna egymást, én, én és én. Hárommá lettem, önmagamból alkottam játszótársakat. Nyár közepi, férfi és nő nélküli édes nász lett a mienk.
5. Esküvő 2020
Aztán szeptemberben e festmény segítségével megújítottam életem egyetlen esküjét. 1999 szeptembere után újra, immárom feketében álltam az oltár elé, és a vőlegény is végre megkétszerezte magát, így eltűnhetett a huszonegy éve tartó billegésem. A tájat hirtelen magasfeszültségű áramkörbe kapcsolták át, s minden szegletében ragyogott az életünk, és imádtam a férjem összes szerelmével együtt egyszerre. A férfit, akivel szövetségünk nem érinti az életünk, s melynek gyönyörűségét lemásolnám az összes párhuzamos találkozásomba.
6. A fájdalom tizenhat színe
Eközben magamat edzendő, János vitéztől vettem szerelmi leckéket, aki csak abban erősített meg, amit már amúgy is tudtam, hogy a Szerelmet ne ebben a világban keressem, elutaztam hát vele Tündérországba, Juliskáért. Fridától pedig még ellestem pár színt, mely hiányzott fájdalmam palettájáról.
7. Emilie Flöge és Gustav Klit emlékére
Októberben további támaszra vágytam, és ilyenkor újra és újra a művészethez tértem meg vigaszért. Szükségem volt, így lemásoltam, Gustav Klimt a végtelenbe kifeszített Csókjára, ahol végre az ég öleli át szabadon a nőt. Nekik sikerült, hisz Emilie mellett Gustavnak tizennégy gyermeke született más asszonyoktól, mely történetek okán nem sérült a kapcsolatuk. Erős várú embereket akartam, akik ha kimondják, szeretlek, az megtartja a piramisokat is. Egyiptom rejtélyes épületeinek titkára bukkantam, mely nem volt más, mint a mindent bíró, emberi találkozások.
8.Nem jön vissza a visszhang
Eztán történetem legszebb nászában kutattam fel kezdeteimet, ott ahol még annyira ártatlan vagyok, hogy még vétek elképzelni is önmagam. Itt fedeztem fel Anyámat és Apámat, kiket a soha vissza nem térő visszhang termékenyített meg, és lettem általuk emberré. S noha 2020 novemberét írtak a naptárak, átköltöztem 1973 novemberébe, hogy jelen lehessek a fogantatásomnál.
9.Rükverc bebábozódás
Ez az élet pedig maga lett a visszafelé tartó bebábozódás. Érkezésem lett a halálom, és életem pedig elhúzódó készülődés az igazi Születésre.
10.Szaturnusz öleli Jupitert, Jupiter öleli Szaturnuszt
Így jutottam el anyámon keresztül egészen a történet legelejéig 2020 decemberének végére.