64220-700x864Hogy kerültél október a decemberbe, nem lehet, hogy eltévedtél kicsit? Nem esik most jól a meleged, meg kéne már pihenni kicsit, de ebben a száz ágra sütő napfényben és tizenöt fokban nem annyira lehet. Megint hajnalban ébredek, pumaként surranok le a konyhába, hogy ne keltsem fel a fiúkat. El akarok szökni Farkas Istvánhoz, már az este kinéztem, már húsz éve kinéztem őt magamnak. Farkas Istvánt is Károlytól ismerem, mint az összes ritka finomságát a művészetnek. Van is egy német nyelvű albumunk tőle, a berlini Magyar Ház rendezett egyszer kiállítást ott.

Nem tudtam, hogy ennyire ki akartam sírni az évet, az életet, hogy szeretnék ezen a vasárnap reggelen valakit, aki csak meghallgat. Aki úgy van itt, hogy nincs is itt, de mégis a lénye betölti az egész teret. Csak feszít és feszít ez a 2019-es év, lassan szétszakít, lassan nem fér el bennem.

Végre belépek a kiállítás termébe, egyike vagyok az első látogatóknak, okosan nyitásra érkezek, szinte egyedül lehetek a képekkel. Rögvest az életrajz utolsó mondatával kezdem, mely szerint ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes élni..Zokogva nézni végig képeket, nem szép képeket, de őszinte képeket. Az első ecsetvonásokban felismerni a kegyetlen véget. Miközben ráz a borzalom, tudom, itt van a képei által, meghallgat, jelen van. Ért, ismer, várt. Már csak legyint az életre..Bíztat, hogy én is ezt tegyem.

Farkas_Vihar_utank-440x376Elindulok. Derű nyomokban sincs sehol, szakadékba ereszkedünk alá, miközben az út inkább felfelé, észak irányába vezet. Skandináv képek ezek, északi fények, Färöer-szigetek, Nordkapp, Östersund és ilyenek. Percekre nyílik csak szét a boldogság, miközben ütemesen haladunk a megírt vég felé. Hogy lehet az, hogy az összes festmény sugallja a igazságtalan és méltatlan véget? S, hogy már útközben ennyire kihallatszik a befejezés? Persze volt közben egy első világháború is, ahol a harctól, erőszaktól, vértől rettenetesen viszolygó Farkas – apjának erejét bizonyítandó – csak részt vett…Megjátszás lenne eztán a öröm

imagesAz utolsó előtti teremben mégis ott a remény. Leülök és abban bízom, ha itt maradok, talán át tudom írni a történetet. Tőlem is függ a folytatás. Nem megyek tovább, horgonyt vetek ebben a tiszavirág idillben. Itt a szigligeti táj előtt, ahova alkotóházat épített magának Farkas, s ahol végre először az életben megnyugszik a táj és ő is. Simogat a csend, ha a képek elé állok, itt már csak jólesőek a könnyeim.

De nincs kegyelem. Az életben nincs ilyen. Kidob magából az idill, át kell adnom a helyemet, felállni, elindulni az utolsó terem felé. Ahol a végzet vár. Az első lélegzetvétel óta leselkedik és sóvárogja a főszerepét.

Nagyon kérlek, mindent kövessél el, hogy mielőbb (sürgős!!) -mert elvisznek -elkerüljek innen. Vissza, ahol voltam s onnan emberi helyre…
– Auschwitz 1944 nyara az utolsó terem

Ha életemnek van valami értelme, akkor az, hogy ezen iszonyatnak egyetlen napra se fordítsak hátat, hogy ne akarjak feledni..

79278634_10221040740518458_8658095370800201728_n