E mind jobban politikailag korrekt, légy elfogadó, ne ítélkezz, a bibliai tantételeket rendesen félreértő, és a maga igényei szerint kifordító világ egyik súlyos vétke, hogy ritkán mutatja, mondja azt, amit tényleg érez. Így nagyon el tudunk tévedni egymás útvesztőiben.
Gyakran a legintimebb kapcsolataink sem őszinték, és ha mondjuk szeretnék holnap a szeretőmmel találkozni, javarészt aligha mondhatom el azt az élettársamnak, mert félek, hogy megsértem, miközben szerintem a hazugsággal sokkal jobban bántom. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor eleve azt feltételezem róla, hogy milyen gyengécske, nem bírja el az igazságot, szóval még rendesen le is nézem.
Az Amerikából importált Keep smiling! – maszk a világ egyik legjobb búvóhelye. Egy ideje százféle kurzus, iskola létezik arra nézve, mely megtanítja, miként illesszük magunkra ezen fals jelmezeket. S ma már ebben a spirituális, ezoterikus ipar is élen jár.
Rajtam aligha működnek ezek az illesztékek, képtelen vagyok kívülről rám erőltetett jelmezeket hosszasan viselni, rendkívül elfáradok bennük, és rettentő leszek, ha aztán a kimerültségtől letépem őket. Szóval jó ideje nem erőlködök velük, így gyakran vagyok, épp olyan, mint az időjárás, változatos, hol tomboló, szeles, hol szelíd, napsütéses.
Ordítok, ha okom van rá, aztán olyan erősen ölelek a következő percben a nagy boldogságomban, hogy végre kívül van a dühöm, hogy szinte széjjel töröm a másikat. Mintha a személyes énnek nem is lenne kontinuitása, ja amúgy nincs is, szóval adott helyzetekre reagálok, általában spontán, és emiatt olykor hevesen is.
Tudom, tudom, néha vissza kéne nyelni egyes érzékibb kitöréseket.
Persze, hogy gyűlölöm a háborút, a hangos szóváltásokat, a tettlegességet mélyen megvetem, de azt is tudom, mindezeknek helye van az életben. Találkozni, egymást tényleg meglátni csak egyes nehezebb helyzetek után lehet. A kapcsolataim kezdetét is igazából onnan számítom, amikor túl vagyunk az első nagy csatán.
Egyes kritikus helyzetekben a saját fiam iránt is tudok érezni mély gyűlöletet. A minap is olyan váratlan és rafinált módon bukkant fel elő belőle a gonosz, gondolom, az enyémre reflektálva, hogy igencsak le kellett fognom magam, hogy ne ugorjak rá, és püföljem széjjel.
Szerencsémre a tettlegességet sikerült lefékezni, de bőven lehet, hogy egyszer nem így lesz, és az sem azt jelenti akkor, hogy nem szeretem
Sőt inkább azt gondolom, hogy olyan mélyen szeretem, hogy adott helyzeteben merem gyűlölni is, pontosabban nem őt, hanem a belőle felbukkanó jelenségeket.
Ezért merek ítélkezni, sőt kötelességemnek érzem, hogy egyes adott kinyilatkoztatásaink, traumáinkból adódó, önismereti hiányosságból fakadó hibás kódú mozdulataink ellen háborút hirdessek. És ugyanezt várom el attól, aki azt mondja nekem, hogy szeret. A többiekkel én is elvagyok egy udvarias small talk szintjén – na de azzal a pár kiválasztottal, akihez tényleg közel vagyok – aligha.
Szóval ne mosolyogj rám, ha megvetsz, féltékeny vagy rám, ha haragszol, és mondd ki, ha túl soknak, harsánynak tartod az írásaimat, de ne általánosságban, mert abból nem értek. Emeld ki a nem tetsző mondatot, mutass rá, ha látod bennem a hazugságot, ez itt nem nyomtatott szöveg, át tudom szerencsére szerkeszteni, ha hülyeséget írok. Hadd használjalak olyan tükörnek, mely színre színre mutat engem, és nem homályosan.
És mindazok ellenére, hogy nem hiszek a fejlődésben a valóságban, a személy szintjén halálig tartó átalakulást, fejlődést kezdeményezek.
Csak együtt sikerülhet, az utolsó lélegzetig össze vagyunk kötve.