E kép esetében most előbb volt készen a szöveg, mint a festmény. A szavakat már jó előttem összegyűjtötte hozzá Hamvas Béla a Héloïse és Abelárd c. esszéjében
Szerinte maradandót a görögség egyedül a szobrászatban alkotott, ott és abban ölt számára testet az isteni ember. A fehér márvány előtt eláll a lélegzet, szemtől szembe vakít belénk a tökély.
Egyik éjjel arra ébredtem, de szeretnék egyetlen festményem erejéig görög női szoborrá válni, mondjuk legyen az Aphrodité, aki éppen vetkőzik és valami átható erejű, hatalmas fürdőzésre vár. Nem, nem a szerelmével való első éjszaka előtti megtisztulás vágya ez, nem. Ebben a mosakodásban nincsen semmi emberi gesztus, ezt nem érinti a szexus.
Ez annak a nagy fürdőnek az óhaja, mely róla az összes történetet lemossa. Amolyan rükverc-szobrászat ez. Míg a fejlődés irányába tett mozdulatainkkor a szobrász felépíti a művét, itt most már visszabontja, leszedi róla az anyagot.
Annyira vágytam arra, hogy csak egyetlen egyszer ebben az életben úgy igazán ruhátlanul lehessek, mintha a túlvilágra utaznék, szépen lemosva magamról a természetet.
A képet az első nagy nekifeszüléssel el is rontottam, ám a sikertelenség nem vette el kedvemet, még egyszer, még nagyon elannal indultam neki, hogy megtörjem saját márványkeménységét.
Most már csak a falon lógó festményből szeretnék igazivá ébredni..